A rendőrség lezárta az ügyet.
Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy debreceni raktárhelyiség kirablásának ügyében- olvasható a police.hu-n. Mint írják, idén július 13-án hajnalban,
akkor még ismeretlen tettesek betörtek egy Debrecen területén található raktárhelyiségbe, ahonnan többek között szerszámgépeket, és kábeleket tulajdonítottak el, több mint félmillió forint értékben. A rendőrök az adatgyűjtést során beazonosították a feltételezett elkövetőket, akiket a bejelentéstől számított két órán belül elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.
A nyomozók az üggyel kapcsolatban egy 42 éves debreceni, és egy 28 éves hajdúsámsoni lakost vettek őrizetbe. A két férfi a közlemény szerint
előbb tagadott, majd később részletes beismerő vallomást tett, elmondták azt is, hogy hova rejtették az ellopott tárgyakat.
Az ellopott tárgyakat megtalálták, visszakerültek a tulajdonoshoz.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta az ügyet, az iratokat bíróság elé állítás javaslatával továbbította a Debreceni Járási Ügyészségnek.










Hozzászólások