A most 14 esztendős Toma Kornél Debrecenben született, majd a cívisvárosban is kezdett vízilabdázni. Az ifjú tehetség mára nem akármilyen eredményekkel büszkélkedhet. Legutóbb a legendás spanyol Barceloneta csapatával lett korosztályos bajnok. A kimagasló eredményei kapcsán beszélgettünk Toma Kornél „Korival”.
A legendás Barceloneta utánpótlás-csapatával nyertél bajnoki címet, szemtelenül fiatalon. A jövődre
nézve milyen mérföldkövet jelent ez számodra? Miként tervezel erre építeni?
„Már 8 éve vízilabdázok, minden hétköznap van napi 1 vagy olykor két edzésem, úgy érzem rengeteget tettem már bele ebbe a sportba, és rengeteget is kaptam. Nagyon sokat tanultam a versenysporttól, küzdést, fegyelmet, kötelességtudatot, csapatmunkát, amely értékek a jövőben is jól jönnek majd a nagybetűs életben is.
A Barceloneta Vízilabda csapata az vízilabdában olyan, mint fociban a Barca vagy a Real Madrid, egy igazi topcsapat. A világ sok vízilabdásának álma a Barcelonetá-nál játszani. A Klub edzőmedencéi és a sporttelep konkrétan a tengerparton, a Promenádon van, a világ egyik legszebb lokációjú Klubja. Az, hogy a Barceloneta utánpótlás csapata játéklehetőséget biztosított a számomra 2024-ben, az komoly változást hozott az életembe, hiszen egy idegen ország, idegen csapatában kellett 13 évesen megállnom a helyem, úgy, hogy minden megváltozott közben körülöttem, a sulim (addig a Tóth Árpád Gimnázium 6 osztályos
biokém tagozatára jártam), a lakhelyem (Debrecen helyett Barcelona), a megszokott napirendem. A Klub segítségével egy Amerikai Iskolába kerültem, ahol angolul kellett tanulnom mindent, az edzéseken meg esténként spanyolul és katalánul, és olykor vegyesen kommunikáltak velem. Kb. 2-3 hétig tartott az „új gyerek”
érzés, addig még igyekeztek mindent angolul is elmondani, utána muszáj volt – az addig általam nem tanult – spanyollal is boldogulnom, megtanulnom elsőként a vízilabdában leggyakrabban használt kifejezéseket. Ez egy olyan „mélyvíz” volt számomra, ami sokat formált a személyiségemen és a világlátásomon is. És
rengeteget tanultam a spanyol-katalán társaimtól, nagyon sok, jó embert ismertem meg, és egy új országot, kultúrát. Pl. az első hetek valamelyikén találkoztam az edzés után a Klub előtt David Martín-nal, a Spanyol Vízilabda Szövetségi Kapitánnyal, aki egy ikon a vízilabda sportban, és akit korábban csak a TV-ben láttam. Kiderült, hogy az ikerfiai a csapattársaim, úgyhogy David Martín, a Spanyol Szövetségi Kapitány végignézte a szezon összes meccsét, amelyeken játszottam, már ez is egy óriási dolog számomra. Vagy az, hogy az öltözőből kifelé menet belebotlok nap – mint – nap olyan vízilabda szupersztárokba, mint Felipe
Perrone, vagy Alvaró Granados, ezek hatalmas flash-ek, és mindig emlékezni fogok rá. Mindezek fényében egy idegen ország Országos Bajnokának lenni, egy óriási megtiszteltetés és elismerés számomra, és egy – úgy érzem megérdemelt – koronája az elmúlt szezonunknak, hiszen a csapatommal jóformán
végigvertük egész évben is a mezőnyt, a bajnoki cím nem csupán szerencse volt, hanem kőkemény összeszedett, aprólékos hangyamunka eredménye.
Lehetőséget kaptam a folytatásra, úgyhogy maradok a következő szezonra is, amikor már nem a Gyerek, hanem a Serdülő csapatban játszok. Nagyon hálás vagyok, hogy eljuthattam Spanyolországba, az álomcsapatba, a Barceloneta-ba, hogy a csapattársuk lettem, és hogy együtt lettünk bajnokok (tavaly bronzérmes volt a csapat). Az, hogy ez a bajnoki cím a jövőben milyen konkrét kézzel fogható előnyökkel jár majd számomra, azt most még nem tudom megmondani, de ez már örökre itt lesz nekem.”
A magyar utánpótlás vízilabdasportban hová helyezed magad ezzel az eredménnyel?
„A közel 50 millió lakosú Spanyolországban Spanyol Országos Bajnoki címet nyerni egy fantasztikus dolog, és hatalmas tapasztalás, aminek nagyon örültem, és amiért a Barceloneta-s edzőmmel, Xavi Domenech-kel és a csapatommal nagyon megdolgoztunk. Nem könnyű terep a Spanyol Bajnokság, nagyon sok jó és erős csapat van, különösen a katalán régióból (pl.: Sabadell, Mediterrani, Poble Nou, stb.), a vízilabda a foci mellett náluk is nemzeti sport, pont mint Magyarországon. Amikor tavasszal Juhász Zsolt szövetségi válogatotti edzőtől meghívást kaptam 14 évesen a magyar U15 válogatott edzésére, annak különösen nagyon örültem, mert ez azt mutatta számomra, hogy attól még, hogy jelenleg nem játszom magyar csapat kötelékében, attól még figyelemmel kísérik az utam és fejlődésem. Az
edzés úgy érzem jól sikerült, bízom benne, hogy a jövőben is számítanak majd rám a magyar utánpótlás válogatottban is, ahol szerintem tudnám kamatoztatni a Spanyolországban tanult új technikákat. A spanyol vízilabda és a spanyol utánpótlás rengeteget erősödött az elmúlt években, objektíven mutatják ezt az
eredményeik, jellemzően a spanyolokkal vannak a magyar válogatottnak a legnagyobb csatái, és ezeket az elmúlt időszakban a spanyolok nyerték, nyerik. Nagyon keményen és összeszedetten dolgoznak, célra tartva, jó edzőkkel és sok tehetséges játékossal. Az, hogy tőlük tanulhatok egy másfajta játékstílust és technikákat, jól színesíti és kiegészíti az én játékstílusom is. A spanyol vízilabda gyorsabb játék, mint a magyar. A magyar játékstílus kicsit inkább a délszlávhoz hasonlít, sokszor az erő dominál, hatalmas termetű játékosaink vannak, sok dolgot erőből oldunk meg. Ezzel szemben a spanyoloknál a gyorsaság és fordulékonyság, robbanékonyság a fő, nagyon gyors vízilabdát játszanak, az emberfogás is sokszor teljesen más oldalról van, mint amit otthon tanultam. A Barceloneta-nál több poszton is be szoktak vetni, de mivel az alkatommal és magasságommal köztük az egyik legnagyobbnak számítok, ezért leggyakrabban center-bekk pozíción játszom, míg itthon szinte mindig a megúszó, oldalsó játékos voltam, Magyarországon nagyon ritkán centereztem. Biztos, hogy bővült a tudásom és tapasztalatom.”
A magyar vízilabda már csaknem egy évszázada meghatározza a világ közbeszédét. Kit tartasz
példaképednek, tanítómesterednek?
„Magyarország igazi sikersportja a vízilabda, melyben mi magyarok mindig is a világelitben voltunk. Ennek az örökségnek igyekszünk mi, fiatalok is megfelelni, és megtenni mindent a magyar vízilabda hírének öregbítéséért. Több kiváló játékost tudnék mondani, akik pályafutása nagyon inspiráló, és példaértékű számomra.
A Nemzet aranyai mozifilm nagy hatással volt rám, rendesen libabőrös érzés volt vízilabdásnak, magyar vízilabdásnak lenni, miközben néztük a filmet (min.4x láttam). Az ott bemutatott olimpiai bajnok, többszörös olimpiai bajnok vízilabdások szerintem minden mai játékosnak is örök példaképek. Hogy konkrétat is mondjak a fiatalabb generációkból: Számomra igazi példakép Fekete Gergő, aki szintén Debrecenből indult, és feljutott a csúcsra, 2023-ban Fukuokaban Világbajnok lett a magyar válogatottal, és a párizsi Olimpiára is kijutott, valamint kiemelném még Vígvári Vincét is, aki szintén Világbajnok, és ő is 2024 őszén érkezett a Barceloneta felnőtt csapatához, mint amikor én az utánpótláshoz. Mindketten technikás, több poszton is bevethető, nagyszerű játékosok, tele tűzzel, akik játékát nézve rengeteget lehet tanulni, és mellette iszonyat jófej srácok, megtiszteltetés, hogy őket személyesen is ismerem.”
Debrecenben és Miskolcon is játszottál már utánpótlásban. Milyen tapasztalatokat vittél ezekből a
városokból Spanyolországba?
„Debrecenben születtem, Debrecenben kezdtem vízilabdázni. Úszni az egyik legjobb úszóedző, Ribár Gábor tanított meg, így a vízbiztonságom már 6 évesen adott volt, de az úszásnál érdekesebbnek találtam a vízilabdát, ami egyrészt csapatsport, másrészt nemcsak úszunk, labda is van, így 2017-ben az úszást felváltotta nálam a vízilabda. Szerencsémre nagyon jó edzőkkel volt lehetőségem együtt dolgozni, kiemelném Éder Zsoltot, Pethő Zoltán Pepét, Kardos Sándort, és a szerb Miroslav Bajint, ők tették le nálam az alapokat, amik nagyon fontosak egy játékos életében. 2022-ben a vízilabdát Miskolcon folytattam, Bachner András Klub elnök a kezdetektől nagyon pozitívan fogadott. Miskolcon Popovics Miklós, Kendeházi Máté és Szilágyi Csongor edzők segítették fejlődésemet. Miki bá nagy
hatással volt rám, nagyon sokat tanultam tőle, nemcsak a vízben, hanem azon kívül, emberileg is. Miki bá csapatot épített, nagyon sok jó meccset játszhattam a Miskolccal. Két éven át szinte minden nap átjártunk Miskolcra a szüleimmel, sokszor az autóban tudtam csak felkészülni a másnapi sulis követelményekre, de
szerencsére sikerült kitűnő bizonyítvánnyal végeznem, minden évben, ez nagyon fontos volt, a sport mellett. Szerintem minden régi edzőm munkája benne van abban, hogy lehetőséget kaptam a Barceloneta-nál játszani, és abban is, hogy sikerült megállni a helyem, és a csapat egyik meghatározó játékosává válnom.”
Ha pedig Debrecen, mit tartasz a debreceni vízilabda erősségének? Milyen érzésekkel tekintesz vissza az
itt töltött időszakra? Milyen érzésekkel jársz vissza a cívisvárosba?
„Debrecenben cirka 20 éve van versenyszintű vízilabda, a DVSE felnőtt férfi csapata jelenleg újra a megérdemelt helyén, az OB1-ben játszik. Szerintem óriási potenciál van a debreceni vízilabdában, hiszen Debrecen az ország második legnagyobb városaként, egyetemi központként az országos sportélet egyik vezetőjeként képes lehet a jó játékosok és edzők megtartására, és képes a folyamatos fejlődésre. Talán sok debreceni nem is tudja, hogy milyen jó kis vízilabda meccsekre lehetne kijönni szurkolni a modern Sportuszodába, a játékosoknak is könnyebb lenne még nyerni is, ha több szurkolói bíztatást kaphatnának. A Debreceni Egyetem diákjai közül többen is vízilabdáznak, egyetemi bajnokságokon is szokott indulni debreceni csapat, a vízilabda játékosok mindig is jó képességekkel megáldott sportolók voltak, akik nemcsak testileg de agyban is összeszedettek, az olimpikonok legtöbbje is diplomás. A debreceni vízilabda a város és az egyetem támogatásával nagy dolgokra hivatott, az irány jó, én nagyon drukkolok nekik, hogy minél jobb eredményeket érjenek el mind a felnőtt OB1-ben, mind a gyerek-serdülő-ifi bajnokságokon.
Szerettem Debrecenben vízilabdázni, olyan barátságok épültek az itt töltött 5 évem alatt, amiket a mai napig tartunk, pedig már több, mint 3 éve nem egy csapatban játszunk. Mindig emlékezni fogok a nyári edzőtáborokra, a téli karácsony előtti csapatbulikra, a sok közös hétvégi, meccsre utazós buszozásra, és persze a kemény
edzésekre is. Ha épp itthon vagyok, le szoktam menni edzeni a régi csapattársaimhoz, és az mindig nagyon jó érzés. Bárhova is sodor az élet, Debrecen mindig a szívemben marad.”
BM
Hozzászólások