Szóval ott tartottunk, hogy a nők átvették az uralmat, és bizony a pokol tornácán időznek. Az angyalok, az anyák, a ribancok. A férfiakat meg senki le se. Dr. Oravicz Csaba vagyok.
Még mielőtt már megint mindenki férfisovinizmusról kezdene hisztérikusan sipítozni, nézzük a rögvalóságot, a komor tényeket, amelyek oly peckesen állnak, mint siheder fiú szerszáma mikor egy jány először hozzáér. Szóval: a nők napján megindul az ország, hogy könnyekig meghatódva virággal és más nyalánkságokkal borítsa be az ország összes nőstényét, a cuki kislánytól a gonosz csoroszlyáig. A virágárusok degeszre tömik a zsebüket és a markukba röhögnek ennyi félhülye láttán. A nőnapot akkora tisztelet övezi, hogy ahhoz képest a pápa respektje egy nagy büdös lófütty. Rendben van ez persze, életünk értelmei megérdemlik a törődést, az angyalok, az anyák, a ribancok egyaránt. Na de mi van a férfiak napjával? A populáció túlnyomó részének fingja nincs arról, hogy ilyen egyáltalán létezik, és egyáltalán nem is érdekli. Pedig van ilyen. És mit kapunk aznap? Amit szoktunk: nemhogy virágot, még egy rohadt sört se.
És akkor itt van még az úgynevezett Anyák napja. Megint csak elérzékenyül az ország, és megemlékezik a már szülésen átesett nők tagadhatatlan és valóban elévülhetetlen érdemeiről. Virágeső, könnyek, a szokásos. Megérdemlik, aki mást állít, az egyszerűen hazudik. Na de mi a véreres fütykös van az Apák napjával? Ez ügyben is rögzíthetjük, hogy a populáció túlnyomó részének fingja nincs arról, hogy ilyen egyáltalán létezik, és egyáltalán nem is érdekli. Pedig ilyen is van. És mit kapunk aznap? Amit szoktunk: nemhogy virágot, még egy rohadt sört se.
Persze már hallom is a feminista kamudumát, hogy azért van ez így, mert az említett nőünnepeket leszámítva minden nap a férfiaké. Ez olyan ordas hazugság, amilyenre csak a nők képesek. Mi az, hogy a többi nap mienk? Mert? Mi nem dolgozunk? Nem gondoskodunk a gyerekről, nem visszük iskolába, nem foglalkozunk vele? Nem mosogatunk? Nem segítünk a takarításban? Nem ugyanazok a terhek nyomódnak a hétköznapjainkra, mint bármelyik nőnek? DE. DE ÉS DE. Éppen ezért rögzítsük tehát: a férfiaknak össze kellene szedniük magukat végre, és elvárniuk, mi több, követelniük a megbecsülést. Igen, ünnepeket akarunk mi is, napokat, amelyek kivételesen rólunk szólnak. Ugye jogosan? Döntsd el Te, Olvasó. Dr. Oravicz hamarosan jelentkezik, és kijelent-kérdez tovább.
Hozzászólások