A két szálon, ezzel összefüggésben két idősíkon futó, Szűcs Dóra rendezte Az almafa virága igazi csemege a romantikus filmeket kedvelők számára. Annyira kedves és megkapó történet, hogy még a téli hidegben is képes felmelegíteni a nézők szívét. Miközben – nem utolsósorban – izgalmas történelmi utazásra is invitál. A magyar-vietnámi koprodukcióban készült alkotás vetítésén jártunk.
Szűcs Dóra nem kisebb feladatra vállalkozott a filmje készítésekor, mint arra, hogy a története egyik, 1974-ben játszódó szála kapcsán visszarepítsen bennünket a szocialista érába, az akkori – a felsőoktatásban részt vevő magyar és külföldi hallgatók életét is meghatározó – rendkívül szigorú, nemzetközi szabályok betartásának/betartatásának világába.
Tette mindezt a korszakot annyira élethűvé a filmjében – a korabeli ruházatok, a helyszín, a budapesti Agrártudományi Egyetem épületbelsője korhű jellegével, és nem utolsó sorban a vietnámiak magyarországi oktatására is vonatkozó megállapodás betartatásának érzékeltetésével -, hogy úgy éreztem: a kortárs szál, amikor is a főszereplő lány, Song Ha (Nari Nguyen) Budapestre érkezik, hogy felkutassa az egykoron, 1974-ben az agrártudományin tanuló nagymamája magyar szerelmét, Tibort (Sütő András), érdekes módon sokkal kevésbé sikerült érdekfeszítővé.
Mégpedig azért, mert amikor a lányt megpillantja egy srác, Viktor (Koltai-Nagy Balázs) a Duna partján, amint elhunyt édesapja hamvait szórja a vízbe és megkérdezi tőle, hogy mi járatban van a magyar fővárosban, és miért beszéli ilyen jól a magyar nyelvet, rögtön érezhető: a film végére ők biztosan egy párt fognak alkotni.
És épp ezt az egyszerűnek tűnő, elcsépeltnek érezhető „happy end-szagot” tompítja jócskán a történet másik szála, amely visszavezet bennünket a szocialista éra mindennapjaiba.
Amikor ugyanis a lány és Viktor nyilván – és ez is első perctől fogva tudható – Tibor felkutatására együtt indul el – mintha a fiúnak semmi más dolga se volna, csak hogy kísérgesse az útján a vietnámi lányt –, és az utazásuk időutazásba csap át, az 1974-es események elénk tárásával jó néhány meglepetés ér bennünket. A sztorinak ennél a szálánál végképp nem tudhatjuk, hogy majd vajon happy end lesz-e belőle.
Mégpedig azért nem, mert Szűcs Dóra filmje éppen az akkori korszak lényegére: a hatalom kiszámíthatatlanságára tapint rá.
Arra, hogy a vietnámi hallgatók magyarországi egyetemen tartózkodása, illetve az, hogy egyáltalán itt lehetnek, mennyi olyan – a két ország között megkötött – háttéralkut foglal magába, amiről a kisember nem tudhat, mégis egyértelműen az ő sorsát befolyásolja.
Például azzal, hogy a magyar és a vietnámi hallgatók között tilos szerelmi kapcsolat létesítése, maximum barátok lehetnek, de a barátságuk is leginkább a tanulásra kéne, hogy korlátozódjon.
Ezzel persze azonnal szembegy a szív, hiszen annak törvényei rögvest felülírják a szocialista atyák lefektette ukázokat. És persze, hogy Song Ha nagymamája és Tibor egymásba szeretnek. A lányt ezért a „tettéért” hazatoloncolják, és hazaérkezte óta semmit sem tud a Magyarországon hagyott szerelméről, Tiborról.
Az ő felkutatása keretezi tehát a jelenkori szál, Song Ha és Viktor románcát, ami sajnos valóban előre megjósolható. De hogy mi lesz a nagymama és Tibor sorsa, hogy végül az unoka és a mellette valódi lovagként viselkedő Viktor keresése hogyan végződik, azt nem árulom el.
Nemcsak azért, mert akkor lelőném a film poénját, hanem azért sem, mert ezzel is azt hangsúlyozom: Szűcs Dóra filmjének egyik legnagyobb érdeme, hogy tényleg az utolsó percig nem tudjuk, mi lesz ennek a szálnak a vége.
A filmet azonban nemcsak ezért, hanem a kiváló szereposztása miatt is ajánlom. Feltűnik benne Takács Kati, Kálloy Molnár Péter, ám a szereposztásnak sajnos szomorú aktualitása is van.
Az idős Tibort ugyanis nem más játssza, mint a nemrégiben elhunyt Dunai Tamás.
Nos, a film így a rá emlékezés szomorú apropójaként is értékelhető, bár a forgatása közben nyilván nem így tervezték az alkotói.
Ne hagyják ki tehát Szűcs Dóra alkotását. Kellemes két óra vár önökre a megtekintése során.
Gyürky Katalin
Hozzászólások