A magyar költészet napja alkalmából egy debreceni költővel, Horváth Imre Olivérrel beszélgettünk többek között arról, hogy manapság mit is jelenthet a költészet.
Mit jelent számodra a költészet napja?
Személyesen kötődöm hozzá. A páromat egy költészetnapi rendezvényen ismertem meg tizenegy évvel ezelőtt. Belépett az ajtón, miközben egy versemet olvastam fel. Májusban esküszünk.
Miért van szükség szerinted a költészetre?
Polgári esküvőn és temetésen elkerülhetetlen a költészet: ezeken a rendezvényeken nem lehet a Bibliára támaszkodni, ugyanakkor valami szépnek és komolynak kell elhangoznia. Egyébként a válasz attól függ, hogy mit tekintünk költészetnek. Ha csak az irodalmi kiadványokban szereplő verseket, akkor legfeljebb szép és helyénvaló, hogy több van ezekből, mint tegnap volt. Viszont, ha mindent beleszámítunk, ami egy kicsit is lírai (izgalmas hangzású, sűrű), akkor nemhogy szükséges, hanem elkerülhetetlen emberi sajátosság. A kedvenc kocsmámtól nem messze van egy összegraffitizett betonfal, ez áll rajta: „Tamás nem szép ember, de gavallér!”. Az Indul a bakterház egy mondatának parafrázisa, de itt önállóan szerepel. Bár tudnék ilyen jó sort írni!
József Attila személye elég erősen kötődik ehhez a naphoz, hiszen az ő születésnapjából lett a költészet napja. Mennyire áll közel hozzád az ő munkássága?
Kedvelem. Angol szakos bölcsész vagyok, egy szemináriumon nemrég volt szerencsém összevetni a Születésnapomra négy különböző fordítását. Szerintem Makkai Ádámé a legjobb. Az utolsó versszak (Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!) így néz ki az ő fordításában: „I’ll teach the nation as a whole / over a high school’s daily role / poet: / know it!”. Felér az eredetihez, ugye? Szokatlan formájú vers, úgy tudom, hogy egy népszerű francia dal ritmusára írta József Attila. Biztos jó sokat szöszölt vele. Nemrég az Eszmélet című szövegét is elővettem, abban van egy ilyen rész: „szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált”. Nem is tiszta rím ez, csupán egy suta asszonánc, mégis nagyon tetszik, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért.
Ha már szóba került József Attila, aki az 1900-as évek elején/közepén alkotott, szerinted milyen volt abban az időben írónak, költőnek lenni és milyen most, 2021-ben?
Ma se fizet jobban.
A mai világban mennyire nehéz költőként kitűnni a tömegből?
Szerintem leginkább az tűnik ki, aki vállalkozó szellemű és jól menedzseli magát. Az, hogy valaki tehetséges, csak egy kiindulópont, önmagában kevés a népszerűséghez. Persze az internetnek hála könnyű verset megjelentetni, adott annak a feltétele, hogy gyorsan eljusson az olvasóhoz. Kérdéses azonban, hogy mennyire fokmérője a minőségnek a lájkok száma, meg az is, hogy jót tesz-e az embernek, ha népszerű.
Milyen témákban írsz szívesen?
Mostanában úgynevezett szerelmes verseket írok, de nem az új szerelem izgalma foglalkoztat, hanem a régi szerelem, amelyik szívós, állhatatos. Nem a bor érdekel, hanem az ecet, ha fogalmazhatok ilyen hangzatosan. De sokszor egyszerűen azt írom, ami jön, legtöbbször valami sületlenséget, amit nem is nagyon adok ki a kezemből. Ezt például egy néniről írtam, akivel a CBA-ban találkoztam:
Sor végére befírek:
készüljetek, kefírek.
Van kedvenc versed? Ha igen, melyik az?
Nincs kedvencem, de legutóbb A. E. Housman Nyolc óra című versének Szabó Lőrinc-fordítása ragadta meg a fantáziámat. Régről ismerem, de most elővettem újra. Egészben idézem:
Virradt. Ő állt. Kint a torony
kongatta a negyedeket.
Egy, kettő, három, négy. A piacon
gyűlt a tömeg.
Percét várva, nehéz bilincsben,
csak állt s számolt. Szivében vad dühök.
Aztán az óra összeszedte minden
erejét, és ütött.
Hozzászólások