A napokban a hazai mozikba került, Eliza Hittman rendezte Soha, néha, mindig egy kamasz lány súlyos problémáit, és a problémáiból való esetleges kivezető utakat láttató filmdráma. Főleg lánygyermekes szülők számára, meg persze kamaszok számára ajánlott. A film vetítésén jártunk.
A témája miatt az amúgy is szívszorító alkotást – amelyben a tizenhét éves kamaszlány, Autumn észreveszi, hogy nemkívánatos módon teherbe esett -, úgy vélem, az teszi igazán különlegessé, hogy a Sidney Flanigan alakította főszereplő gyakorlatilag teljesen magára marad a problémájával. A film első pár jelenete alapján azt azonnal leszűrhetjük, hogy a szüleivel nincs olyan bizalmas viszonyban, amely lehetővé tenné, hogy együtt oldják meg a kialakult helyzetet, hogy együtt döntsenek arról, hogyan legyen tovább. Azt sem tudjuk meg – és ettől is rendkívül érdekes a film –, hogy ki a gyermek apja. Így, ilyesfajta környezetben Autum természetesen titkolja az állapotát, ám tisztában van vele, hogy ezt sokáig nem teheti meg. Egy valaki előtt rögtön nem is tudja leplezni, hogy valami nincs rendben nála: az unokanővére, Skylar (Talia Ryder) előtt, akivel iskola után együtt dolgoznak pénztárosként az egyik szupermarketben, és aki a terhesség jeleit óhatatlanul is észreveszi a rokonán. Szándékosan írtam, hogy a rokonán, mert a két lány kapcsolata is elég fura, barátságnak nem nevezném: Scylar ugyanis – miután tizennyolc év alatt szülői beleegyezés nélkül a lakóhelyükön, Pennsylvániában nem lehet abortuszt végrehajtani – elkíséri Autumn-ot New Yorkba, ahol teljes titoktartás mellett elvégzik rajta a művi terhesség-megszakítást. Ám az út alatt gyakorlatilag alig beszégetnek egymással. Tehát lelki értelemben ő sem tud vagy nem is akar mellette állni a megesett és kétségbeesett lánynak.
Attól is különleges a fim, hogy érdekes módon Autumn onnan kapja a legnagyobb – gyakorlatilag egyetlen – segítséget, ahonnan nem is várnánk: mind a szülőhelyén, mind pedig a New Yorkban az ilyen helyzetekre szakosodott egészségügyi személyzet lesz az – mindenféle, az egészségüggyel kapcsolatos sztereotípiára rácáfolva –, amely végig támogatólag áll a lány mellett: nem bűnösnek, ledérnek, felelőtlennek tartja, hanem úgy áll hozzá, mint akin segíteni kell.
Ám paradox módon éppen az orvosok és ápolónők kedvessége világít rá Autumn égbekiáltó magányára, arra, hogy a műtét idejére mellé álló személyzeten kívül tényleg senkivel nem tudja megbeszélni a problémáit. Ráadásul New Yorkban, ahol a beavatkozás előtt kikérdezik az életmódjáról és a szexuális szokásairól, és ahol minden kérdésre – innen a film címe – a soha, ritkán, néha, mindig szavakkal lehet felelni, felsejlik a lány idevezető múltjának tragédiája is: az, hogy nem biztos, hogy ő is akarta, hogy az a bizonyos szexuális aktus megtörténjen… Tehát lehet, hogy a baba erőszakos közösülésből fogant. Jelzem: lehet, mert a film ez ügyben is csak sejtet. Kétértelmű helyzeteket láttat, amelyeknél mi magunk dönthetünk: vajon hogyan is történhetett.
Ám nemcsak Autumn múltja, terhességhez vezető útja nem egyértelmű: az unokatestvére is – a Nex York-i utazásuk során – olyan kétes helyzetbe kerül, amelyből hasonló is származhatna ahhoz, ahogy Autumn járt. De közben azt is gondolhatjuk, hogy az unokatestvér jóval fifikásabb a rokonánál, és ő képes a sorsát ügyesebben irányítani. Jelzem, nem tudom, még a film után jó pár órával sem tudom eldönteni, hogy Skylar miken mehetett keresztül, amíg egy kis időre magára hagyta egy fiú kedvééért Autumnot. Bár, lehet, hogy jobb is ezt nem tudni, mert ha esetleg őt is megkérdezik majd egyszer a szexuális szokásairól, olyasmikre adja a soha, vagy épp a mindig válaszokat, amiket a szülei biztosan nem akarnának hallani. Ahogy Autumn szülei sem. Bár inkább azt érezzük, hogy ezek a szülők nem meghallani nem akarják ezeket a feleleteket, hanem nem is érdekli őket, hogy mi történik a lányukkal. Ezt az is bizonyítja, hogy amíg a lányok New Yorkban tartózkodnak, érdekes módon a szüleik egyszer sem keresik őket. Félelemetes, nem?
Ami viszont a mai, bármely országban uralkodó egészségügyi ellátás viszontagságai ellenére pozitívum – az ilyen esetekre szakosodott rendelőkben dolgozó személyzet magatartása: amely itt nem bűnösnek, ledérnek, felelőtlennek tartja a lányt, hanem úgy áll hozzá, mint akin segíteni kell.
Aki mindezeken gondolkodni szeretne, szívből ajánlom neki a Soha, néha, mindig című film megtekintését. Ám készüljön fel: nehezen fog a hatása alól szabadulni.
Gyürky Katalin
Hozzászólások