Kihullott csontvázak – a Szemünk fénye című előadásról

A Csokonai Színház jóvoltából 2022. május 7-én az Orlai Produkciós Iroda egyik sikerdarabja Debrecenben vendégszerepelt. A Deborah Zoe Laufer írta, Szabó Máté rendezte Szemünk fénye című előadáson jártunk.

A darabról szólva mindenképpen a sokatmondó címből szeretnék kiindulni. A Szemünk fénye ugyanis – látva a produkciót – kétféleképpen értelmezhető. Egyfelől az édesapjuk halálának egyéves évfordulójára a szülői házba összegyűlt zsidó család tagjainak a világlátását, a nézeteit, azaz szimbolikusan azt tükrözi, hogy ki mit és hogyan érzékel maga körül. Mit is tükröz vissza számára a szeme. A darab azért annyira lebilincselő és elgondolkodtató, mert annak ellenére, hogy a családtagok elvileg a zsidó hagyományok szerint élik az életüket, a gyakorlatban ez már a négy testvér közül csak a nővérre, Normára igaz. Ő az, aki szeretne mindent úgy hagyni a szülei házában, ahogy van, ő az, aki hagyományos zsidó ételeket készít vacsorára, és aki az étkezés előtt zsidó áldást mond. A többi testvér számára, a vállalkozóvá, így láthatóan pénzközpontúvá lett Herbert (Pataki Ferenc) és a reklámbizniszben utazó Gene (Nagy Dániel Viktor) számára mindez már teher ― olyannyira, hogy az egy éve üresen álló családi háztól is szabadulni szeretnének. Nem beszélve a harmadik fiútestvérről, Simonról (Dékány Barnabás), akinek gyakorlatilag nincs is szeme fénye, hisz majdnem vak, s azt a kevés látását se a földi eseményekre, hanem asztronómusként a csillagokra és a Holdra fókuszálja.

Talán ebből a felsorolásból is érzékelhető, hogy ha csak ez a négy karakter lenne jelen a színen, épp a tradícióhoz való máshogy-viszonyulásuk miatt már önmagában érdekes estének nézhetnénk elébe. Főleg úgy, hogy tényleg óriási világlátás- és életfelfogásbéli szakadék mutatkozik a Szamosi Zsófia által remekül alakított rideg, makacs, konzervatív és begyepesedett Norma, valamint a szabadosabb életet élő Herbert és Gene, illetve a csodabogár számba menő, a való élethez vajmi kevéssé konyító Simon között. Azonban, hozzájuk, így végső soron a családhoz tartozik még két nő: Herbert felesége, Bonnie – aki, amikor hozzáment a férjéhez, zsidó hitre tért –, és Gene újdonsült, nagyvilági barátnője, Kia, akinek egyrészt semmi köze sincs a zsidó valláshoz és tradícióhoz, másrészt a reklámszakmában dolgozva azt a fiatal nőtípust képviseli, akit a teste tökeletességén kívül más nem nagyon érdekel. Ja, a bulizást és a drogozást leszámítva.

S mivel már az első jelenetek során megismerjük – egy Herberttel folytatott vitában – Norma merevségét, konzervativizmusát, Kia érkeztével borítékolható, hogy kettejük életről alkotott felfogásának homlokegyenest eltérő jellege miatt a továbbiakban bizony súlyos konfliktusok várhatók.

A viharfelhők közeledtét azonban mint katalizátor, Bonnie fogja felgyorsítani. Mégpedig a cím másik értelmezési lehetősége adta problémahalmazzal. Bonnie ugyanis – tudjuk meg szintén az első jelenetek egyikéből – nagyon szeretne gyermeket, szeretné, ha megszületne a „szeme fénye”, csak hát annyiszor elvetélt, sőt, egy gyermeket halva szült, hogy erre orvosilag már semmi esélye sincs. Péter Kata nagyszerűen alakítja a teljesen kétségbeesett, egyetlen vágyáról lemondani kénytelen nőt, akinek – csak másképp, mint Normának – szintén teljes ellentéte a szabados életet élő Kia a fiatalságával és a … Direkt nem mondom meg, hogy miével.

Kia ugyanis olyan titkot rejt magában – amíg ostobaságában ki nem kotyogja –, ami egyfelől teljesen kiborítja a merev Normát, másfelől reményt ad a magát reménytelennek látó Bonnie számára. Hogy mi Kia titka, azt azonban nem árulom el, hisz a darabot az Orlai Produkciós Iroda repertoáron tartja, tehát, ha valaki most nem látta, esetleg másik alkalommal és egy másik városban még megnézheti.

Egy valamire azonban még mindenképp utalni szeretnék. A darab egyik érdekességére, mely szerint ebben a három nő és három férfi játszotta előadásban és az általuk felvázolt történetben egyértelműen a nők irányítanak. Három különböző világnézetű nő összeütközése, az általuk a szekrényekből kibuktatott családi csontvázak viszik előre a cselekményt, amihez a három férfi csak asszisztál. Hagyják magukat sodródni a nők képviselte „őrületek” által. Amely őrületek között ― a lebilincselőan előadott Norma- és Bonnie-féle kirohanások mellett ― Kiáé a legkarakteresebb, amit László Lili fergetegesen testesít meg. Az ő játékát látva sokszor úgy érezzük, hogy gyakorlatilag az egész produkciót a hátán cipeli. Pedig csak egy ostoba libát játszik, de azt zseniálisan képviseli. S úgy vélem, az azért elég sokatmondó, és a családi tradíciók jövőjét illetően is árulkodó, ha egy zsidó családban egyszer csak egy csinibaba lesz a hangadó.

Az alkotók:

Játsszák:

Bonnie: Péter Kata

Kia: László Lili

Norma: Szamosi Zsófia

Gene: Nagy Dániel Viktor

Herbert: Pataki Ferenc

Simon: Dékány Barnabás

Írta: Deborah Zoe Laufer

Fordító: Zöldi Gergely

Díszlet: Ondraschek Péter

Jelmez: Kiss Julcsi