A magyarországi roma népesség területi elhelyezkedésének sajátosságait és az elmúlt 30 évben bekövetkezett változásait elemezték kutatásukban a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének szakemberei.
– A Cigányügyi Koordinációs Bizottság (CIKOBI) 1984 és 1987 között végzett felmérése volt az utolsó, amely települési részletességgel mérte fel a roma népesség létszámát hazánkban. Ez adta az apropóját, hogy 2010-ben Pásztor István Zoltán kollégám feltárja az észak-alföldi régió roma lakosságát. 2011-ben és 2012-ben ezt a kutatást kiterjesztettük Észak-Magyarországra: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét is felmértük, majd 2013-ban PhD-hallgatók bevonásával az egész országra kiterjesztettük – sorolta az előzményeket a kutatás vezetője, Pénzes János, a Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék adjunktusa.
A Debreceni Egyetem kutatói az 1984-87-es vizsgálat eredményeit vették alapul kiegészítve az 1990-es és 2011-es népszámlálás önbevalláson alapuló adataival, s ehhez képest vizsgálták a népesség számának és területi elhelyezkedésének alakulását.
– Elég sok időt vett igényben a korábbi adatok rögzítése és feldolgozása, ráadásul azokat járási szintre kellett hozni, hogy az esetleges települési szélsőségek ne torzítsák el az eredményeket – magyarázza Pénzes János.
A vizsgálatokból kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben a cigányság száma 2,2-szeresére, 400 ezerről 876 ezer főre, a teljes népességen belüli arányuk pedig 3,7 százalékról 8,8 százalékra emelkedett.
A földrajzi sajátosságok elemzéséből a Debreceni Egyetem kutatói megállapították, hogy a cigányság területi mintázata lényegében nem változott, ma is azokban a térségekben él a legtöbb roma, ahol az 1980-as években. Ezek Északkelet-, illetve Délnyugat-Magyarországon találhatók, főként a határmenti vidékeken.
Bár a cigányság területi mintázata alig változott, község–város arányban jelentős volt az átrendeződés: ma már a cigánynak tartott népesség egyre nagyobb része él Budapesten, illetve az 50 ezer főt meghaladó városokban, míg községi arányuk csökkent. Növekvő urbanizáltsága ellenére a roma lakosság népességen belüli aránya még mindig a kistelepüléseken a legmagasabb. E települési hátrány mellé területi hátrány is párosul.
– A mostani eredményeket igazolták azok a 2016 nyarán publikált, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék cigány lakosságának valós lélekszámát és társadalmi integrációs helyzetét feltáró, az európai romaatlasz létrehozását célzó kutatások, amelyeknél Pásztor István Zoltán 2010-es vizsgálataiból indultunk ki. Jövőbeni terveink között szerepel a 2016-os, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult, két megyét érintő kutatás kiterjesztése az egész országra, aminél már a most feltárt új eredményekből indulnánk majd ki – teszi hozzá Pénzes János.
A teljes kutatás elérhető a KSH Területi Statisztika című folyóiratának idei első számában.
Sajtóiroda – TPL
Hozzászólások