Egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-re a közoktatásért felelős államtitkár – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője sajtótájékoztatón.
Az erről szóló levelet a vasárnapi budapesti diákdemonstrációt követően kapták Maruzsa Zoltántól – közölte Nagy Erzsébet.
A sajtótájékoztatót azt megelőzően tartották, hogy Budapesten és több vidéki városban – köztük Debrecenben is – élőláncot alakítottak diákok, szülők, pedagógusok és támogatóik az Egységes Diákfont kezdeményezésére.
Nagy Erzsébet arról is beszámolt, hogy november 18-ra újra országos sztrájkot hirdettek, illetve november 2-án a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot tartanak az Országgyűlésben.
Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke közöle, hogy november 22-én, a magyar közoktatás napján demokráciaórákat tartanak az iskolákban a diákoknak, november 26-án pedig „nemzeti konzultációra” várnak mindenkit a nemzet főterére, a budapesti Kossuth térre.
Pirint Gergő, az élőláncot kezdeményező Egységes Diákfront képviselője hangsúlyozta, hogy nyolc városban szerveztek összesen 61 demonstrációt az oktatás szabadságáért.
Debrecenben a Széchenyi utcán és a Piac utcán sorakoztak fel azok, akik kiálltak a sztrájkoló pedagógusok mellett.
A cívisvárosi élőláncot az Egységes Diák Front szervezte.
(MTI/HP)
Fotók: Babits László György
Hozzászólások