A karácsonyi elcsendesedés előtt, 2023. december 15-én este ismét egy premier előtti vetítéssel várta a nézőit a MoziNet Filmnapok. A Celine Song rendezte, amerikai-dél-koreai koprodukcióban készült megható szerelmiháromszög-történetet 2024. január 11-étől vetítik a hazai mozik, a debreceni Apolló mozi közönsége azonban már most, az óévben szembesülhetett vele. A film vetítésén járt Gyürky Kata.
Ez esetben nagyon nagy jelentősége van annak, hogy Celine Song filmje koprodukciós alkotás. Ugyanis a három főszereplő életét nagy mértékben a származása határozza meg. Adott két tizenkét éves gyerek, a koreai He-Szong (Teo Yoo) és Na-jong (Moon-Seung-ah), akik nemcsak iskolatársak, de láthatóan szerelmesek is egymásba, még akkor is, ha gyermeki énjükkel ezt nem igazán tudják még kommunikálni egymás felé. A film azonban – és az egyik érdekességét ez adja – bravúros idősík- és helyszínváltásokkal nem az ő tizenkét éves énjükkel, hanem egy huszonnégy évvel későbbi, róluk szóló „helyzetjelentéssel” indít. Három középkorú embert látunk egy New York-i bárpult mögött: két koreait, egy nőt (Greta Lee) és egy férfit (Leem-Sung-min), valamint egy amerikai fiatalembert, akikről egy, szintén a bárban ücsörgő pár találgatja: vajon mi lehet közöttük, vajon ki kihez tartozik. Majd ismét visszaugrunk az időben huszonnégy évet – és látjuk a két koreait Szöül utcáin gyermekként, az iskolából hazafelé menet.
Ettől kezdve ez az időbeli „ugrándozás”, a tizenkét éves időintervallumok váltogatása határozza meg az alkotást, amely időutazásban gyönyörűen kirajzolódik ennek a két, majd pedig három embernek a sorsa. A tizenkét éves szerelmeseket ugyanis először tizenkét évre választja el az élet: a már kiskamaszként is világhírű írói karrierről álmodozó kislány, Na-jong a szüleivel Amerikába költözik, míg He-Szong Szöülban marad. A kor technikai vívmányainak köszönhetően azonban huszonnégy éves korukban az interneten újra találkoznak, s úgy tűnik, hogy a régi érzéseik mit sem változtak egymás iránt. Ám egy félreértésnek köszönhetően – valamint persze a földrajzi távolság miatt is – ismét elengedik egymás kezét, s újabb tizenkét évvel később, amikor New York-ban újra találkoznak, már nagyon sok minden történik ahhoz, hogy a gyerekkori szerelmüket minden további nélkül feléleszthessék.
A legfontosabb az, hogy a lány ekkorra férjhez megy egy amerikai – szintén író – férfihoz, Arthurhoz (John Magaro), amíg a Szöülban maradt He-Szong látszólag sem a hivatásában, sem a magánéletében nem képes révbe érni.
S ez a New York-i találkozás lesz az, ami számos kérdést felvet bennünk a történetet látva. Elsősorban azt, hogy meddig hat ránk, meddig képes az életünket befolyásolni az, hogy hol születtünk és milyen közegben nőttünk fel? Hátra lehet-e hagyni a gyökereinket, és lehetséges-e – ahogy a lány a saját helyzetével kapcsolatban fogalmaz – „koreai-koreai”-ból „koreai-amerikai”-vá válni, s ha igen, túl lehet-e lépni a gyerekkori, „koreia-koreai”-nak megmaradt fiú iránti érzelmeken? Mennyire képes egy vegyes házasság, vagyis a koreai származású, de idő közben nagyon is „amerikanizálódott”, Na-jongból Norává váló, tehát még nevet is cserélő lány és az amerikai, zsidó vallású férfi együttléte, kapcsolata működni? És vajon mennyiben veszélyeztet egy „bejáratott” házasságot az, ha egyszer csak az egyik félnek felbukkan a gyerekkori szerelme?
Mindezen kérdések ott lógnak a levegőben, miközben a koprodukciós rendezésben elvarázsol bennünket a két kultúra találkozása: a nyugati ember számára lassúnak tűnő tempó, amit a koreaiak képviselnek, és az a felgyorsult életvitel, amibe Norának Amerikában bele kellett nőnie. És nem kevésbé nyűgöz le az a nagyvonalú magatartás, amelyet az amerikai férj a kialakult helyzettel kapcsolatban képvisel.
De hogy hogyan is viselkedik ez a három ember ebben a helyzetben, és hogy vajon a végén melyik győzedelmeskedik: a gyerekkori gyökerek vagy az a környezet és az a fajta életmód, amelyet Nora Amerikában elsajátított, arról győződjenek meg önök. A film szintén nagy érdeme, hogy gyakorlatilag az utolsó képkockáig se tudhatjuk biztosan, hogy mi lesz ennek a három embernek a sorsa. Miközben egyre mélyebbre hatolunk a párkapcsolati dinamikák működésmódjának feltérképezésében.
Aki most tehát nem látta, annak jövő januártól ajánlom szíves figyelmébe az Előző életek című filmet. Ha ellátogat rá a moziba, és megnézi, maradandó élményben lesz része.
Gyürky Katalin
Hozzászólások