98 éves korában elhunyt Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A hírt fia, Ganxsta Zolee jelentette be.
Kassai Ilona, született Hiller Ilona, 1928-ban született, és 1949-ben nyert felvételt a Színművészeti Főiskolára. Alapító tagja volt az Állami Déryné Színháznak, ahol markáns színpadi jelenlétével hamar elismerést vívott ki magának. Pályafutását számos díj kísérte: 1961-ben Jászai Mari-díjat, majd mindössze 34 évesen, 1963-ban Kossuth-díjat kapott – ekkor ő volt a legfiatalabb női díjazott.
Kassai Ilona évtizedeken át meghatározó alakja volt a magyar színjátszásnak, tehetségével és eleganciájával generációkat inspirált. Szinkronhangként 1961-ben kezdett el dolgozni a magyar változatokban.
Állandó magyar hangja volt például: Maggie Smith-nek (például a „Harry Potter filmekben McGalagony szerepében) Emellett több száz epizódnyi sorozat-szinkronban is dolgozott, például Sherlock Holmes- és Columbo-epizódokban. Több mint 1300 filmben szinkronizált. Mivel nagy nevek állandó magyar hangjaként tevékenykedett, hangja már önmagában meghatározóvá vált a magyar közönség számára.










Hozzászólások