A Debreceni Járásbíróság ítéletet hozott 2023. augusztus 30-án annak a 21 éves férfinak az ügyében, aki egy piros szék segítségével fosztotta ki a sértettet. A tárgyaláson a vádlott elismerte a bűntettjét.
Mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott 2023. július 8-án 0 óra 50 perc körül Hajdúhadházon nyitva lévő kisajtón keresztül bement a sértett ingatlanára, ahol szétnézett, majd megtudta, hogy az idős nő melyik szobában alszik. A 21 éves férfi az udvarról egy piros támlás széket magához vett, amit a szoba nyitott ablaka alá helyezett, arra fellépett és a résnyire nyitva lévő ablakon benyúlt és a közvetlenül az ablak alatt alvó sértett bal füléről ellopott egy arany karika fülbevalót.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a 21 éves helyi férfit.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat kifosztásban mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtönre ítélte és 1 évre eltiltotta a közügyektől. A vádlottal szemben 25.000 forint erejéig vagyonelkobzást is rendelt el a bíróság, mivel a fülbevaló az eljárás során nem lett meg.
A bíróság döntése nem jogerős, ellene az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
Forrás: Debreceni Törvényszék










Hozzászólások