Nem biztos, hogy jól van ez így. Mármint az elv. Vagy a helyszín és a módszer.
Azt kell mondjam, hogy néhány év alatt irtózatosan embertelen és pénzhajhász lett az egész rendszer. Gigantikus bírságok bérből, fizetésből élő embereknek, akik velőig ható szúrásként élnek meg 30 ezer forint mínuszt egy adott hónapban. Sokuk egy örök életre tanulna egy 5-10 ezres büntiből, ne adj’ Isten egy ingyenes dorgálásból.
Persze a hivatkozási alap mindig ugyanaz: sok a halál, sok a tapló, sok a felelőtlen. Nap mint nap levillognak, ledudálnak, leanyáznak, ha megállok a STOP-nál. Ha előrelátóan nem rohanok a piroshoz, akkor is. Ha előékeny vagyok, jön az előzetlen előző. Tudjuk, látjuk, érezzük a taplókat az utakon.
Tanuló rendőrként egyszer tényleg majdnem megszakadt a szívem. Zsigulival trafiztuk le a családot, 30 helyett mentek vagy negyvenvalahánnyal. Abban az időben még 5-10 ezer forintos csekkek voltak „divatban”, kaptak is egy ilyet a „szabálysértők”. Három maszatos arcú gyermek ült a rozsdásodó Ladában, ijedten figyelték az eseményeket, s közben veszekedtek egy száraz kiflin. Velőig hatolt a szánalom-fájdalom, pontosan tudtam, hogy ezzel a csekkel ennek a három gyermeknek sokat ártunk. Tudtam azt is, hogy a magyar közlekedési morálnak ez sz.rt sem jelent. Pontosan tudtam, hogy nem azon csattan az ostor, akin kellene. És azt is tudtam, hogy az a rohadt kamera mindent felvett, ezért büntetnünk kell.
Csak azt nem tudtam, hogy miért vagyok ebben partner, miért vagyok én ott, s miért kell elszednem a mások keservesen megkeresett pénzét. Mára viszont megértettem, hogy miért ez volt azon pályafutásom egyik fontos végpontja: már akkor is gyűlöltem az embertelenséget.
SKB
Hozzászólások