A tetejére borult egy kisteherautó szombaton kora este a Hajdúdorog és Hajdúböszörmény közötti úton. A balesethez a hajdúböszörményi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az elsődleges információk szerint az eset során két ember megsérült.
Körülbelül kétszáz négyzetméteren égett a szemét egy hulladéklerakó területén Debrecenben, a Vértesi úton. A tűzesethez a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat, majd nekiláttak az utómunkálatoknak.
Tűzhelyen hagyott étel égett egy társasházi lakásban Debrecenben, a Dózsa György utcában. A tűz berendezési tárgyakat is érintett. A helyszínre a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik eloltották a lángokat. Az egység kiérkezése előtt egy embert kihoztak a lakásból, a mentők megállapítása szerint nem sérült meg.
Összeütközött két személyautó a 35-ös főút 23-as kilométerénél, Polgár térségében. A balesethez a tiszaújvárosi és a mezőcsáti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki az egyik gépkocsiból, majd átadták őket a mentőknek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Hozzászólások