Hajnali fél hat. Keserves zokogás szűrődik fel az utcai buszmegállóból a társasház erkélyére. Egy a felnőtt kor küszöbén éppen átesett lány zokog keservesen, látszik rajta a teljes kétségbeesés.
Egyszer csak egy fiatalos, középkorú nő lép siet oda a kétségbeesetthez, mézest visz neki, s megkérdezi azt, amit manapság nem szokás megkérdezni: mi a baj? A lány elmondja, hogy bulizni voltak, a telefonja lemerült, az összes személyes értéke (pénz, iratok) a barátnőjénél maradt, akiről viszont nem tudja, hol van. A lány elmondja, hogy vidéken lakik, fogalma sincs, miként fog hazajutni, nem tudja, mit csináljon. A mézest kínáló erre felmegy a lakásába, majd kisvártatva visszatér, ad a lánynak buszjegyet, hogy ki tudjon jutni az állomásra, és egy ezrest, hogy onnan haza tudjon menni. A kétségbeesés kisasszonya megköszöni a segítséget, megöleli a nőt és kissé megnyugodva várja a buszt. A felnőtt kor küszöbén éppen átesett lány bármelyikünk lánya lehetett volna, de nem az én lányom volt. A fiatalos, középkorú nő viszont az én feleségem. Büszke vagyok rá.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások