A civisporta.hu online helytörténeti portál szerzőinek köszönhetően a város újabb emblematikus pontja kapott „Cívisporta emlékpont táblát”.
A Bajcsy-Zsilinszky utca 2. szám alatti Borozó – Belvárosi Borkóstoló néven – 1957. április 30-án nyílt meg, a városban legrégebben, folyamatosan működő vendéglátóhelyként azóta is a kulináris élvezetek mellett irodalmi, képzőművészeti programokkal várja a vendégeket.
Mindenki "Misi bácsija" annak idején jól ismerte a vendégeit. Pontosan tudta szokásaikat, általában is jó emberismerő volt, sőt, egy-egy újonnan felbukkant borbarátnak gyakran ráérzett ízlésvilágára, s ő maga ajánlotta a vendégnek, melyik fajtát részesítse előnyben. Az örökösök 2010-ben Misi bácsi bekövetkezett halála után olyan embernek akarták eladni a borozót, aki szívvel-lélekkel tovább viszi nemcsak a hely szellemét, hanem Bacchus dicséretét is, így az egykori barát, Kovács István átvette az üzlet vezetését, amelynek később a tulajdona is lett.
Mostanság képzőművészeti kiállítások, összejövetelek, amelyek emelik a város kulturális életének színvonalát. Emellett családi rendezvények, generációkon túl ívelő találkozók, nyugodt kvaterkázások helyszíne lett ez a pár négyzetméternyi hely, ami túllépve fizikai határait szinte a világot jelentik sok ember számára.
(debmedia.hu, civisporta.hu, HP)










Hozzászólások