Változatos témákat dolgoz fel az a három tudományos tanulmánykötet, melyet az egyetem egészségügyi karának munkatársai előtt mutattak be a DAB székházban. A bemutatott kötetek az inkluzív nevelést, a Szatmári svábok történelmét, valamint nyíregyházi doktoranduszok tudományos munkáit dolgozza fel.
A Debreceni Egyetem munkatársai, és az MTA DAB Szabolcs Szatmár Bereg Megyei szakbizottsága előtt mutattak be három, tudományos munkákat felvonultató kötetet a Debreceni DAB székházban, ahol Csernoch László tudományos rektorhelyettes is köszöntőt mondott. Semsei Imre az egészségügyi kar dékánja szerint az általa és Kovács Klára által kidolgozott kötet célja, hogy a társadalomból kirekedő csoportok inkluzív nevelésével kapcsolatos tudományos munkát megalapozhassa.
A találkozón Ludescher Gabriella az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázata nyomán készítette el kordokumentumát. Az összegyűjtött értekezések a határon túli szatmári svábok világháborút követő társadalmi helyzetét és indentitását mutatja be. A harmadik kötetben – Útban a Cél felé címmel – a nyíregyházi felsőoktatási intézmények doktoranduszainak tudományos munkáit gyűjtötte össze Kiss János és Balogh Erzsébet a Doktoranduszok Országos Szövetségének támogatásával.
Fotók: Pénzes László










Hozzászólások