Az Időkép tájékoztatása szerint hétfőn sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Kezdetben többfelé, délután inkább keleten, északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Elsősorban az északi tájakon lehet erős a nyugatias szél. Enyhébb lesz a reggel, délután pedig 7-16 fokot mutathatnak a hőmérők.
Kedden északon lehet szakadozottabb a felhőzet, máshol erősen felhős, borult időre számíthatunk, a déli-délnyugati tájakon eső, zápor is kialakulhat. A Dunántúl északi felén élénk lehet az északnyugati szél. 8 és 13 fok közötti csúcsértékekre van kilátás.
Szerdán és csütörtökön naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Jelentős csapadék egyik nap sem várható. Szerdán sokfelé élénk, erős, helyenként viharos lesz az északias szél, majd csütörtökön a nyugati-délnyugati szél lehet többfelé élénk, néhol erős. Szerdán 1-7, csütörtökön 0-6 fokra van kilátás napközben. Csütörtök reggelre többfelé csökkenhet -5 fok alá a levegő hőmérséklete.
Hozzászólások