100 esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot Gerald „Gerry” Malcolm Durrell (India, Dzsamsedpur, 1925. január 7. – Jersey, 1995. január 30.) brit zoológus, író.
Ebből az alkalomból a Sumida folyó hídja Kulturális Magazin összeállításából szemezgettünk.
Mint írják, apja útépítő mérnökként dolgozott, és miután 1928-ban meghalt, családja hazatért Angliába, majd 1935-ben Korfu szigetére költözött. Négy évig éltek a szigeten, amely Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó nagy szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a természettudós Theodore Stephanides doktor hatott rá.
Gerald Durrel írja az egyik regényben: mindannyian fiatalok voltak, és legalábbis görög mércével elképesztően gazdagok is, így nem volt különösebb akadálya, hogy mindenki a hobbijának élhessen, ez pedig Gerald esetében javarészt az állatok begyűjtését és megfigyelését jelentette.
Durrel tizenegy évesen már verseket írt, amelyeken alaposan meglátszott bátyja, Lawrence hatása (Lawrence Durell, a XX. sz. második felének igen figyelemre méltó írója!), de az író leveleiben szinte irigykedve idézte öccsét, és ő buzdította arra is, hogy folytassa az írást – ami később inkább kínos kötelességnek számított Gerald Durrell számára, mint kikapcsolódásnak, ugyanis ezzel teremtette elő a pénzt az állatkert számára.
A háború után, 1945-ben a whipsnade-i állatkertbe szerződött, Anglia leghíresebb állatkertjébe állatgondozónak. Itt körülbelül egy évig dolgozott, miközben expedíciókat tervezett, ám az állatgyűjtők továbbra sem fogadták el jelentkezését.
Jelentős összeget örökölt 21. születésnapján, amit állatok gyűjtésére költött el. Első, kameruni állatgyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségén szervezte meg és ő maga vezette, John Yealland ornitológus segítségével. A magával hozott állatokat a londoni, chesteri, paigntoni, bristoli és manchesteri állatkertek vették meg. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba.
Durrell életútját jól jellemzi az egyik kötete elején található néhány idézet Lawrencetől: „ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében” – mondta állítólag 1931-ben. Következő stációk: „ez a kölyök nem normális, állatkerti ápoló akar lenni!” (1945);
„ez az ember nem normális, kígyók közt csatangol a dzsungelben!” (1952);
„ez az ember nem normális, állatkertet akar nyitni!” (1958),
„ez az ember nem normális, ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe! (1967),
majd pedig a végső diagnózis 1972-ből: „ez az ember nem normális!”
A zoológus állatgyűjtési és állattartási elképzelései forradalmian új nézeteket tükröztek. Csakis a legjobb minőségű, elérhető ellátást volt hajlandó állatainak biztosítani, soha nem csak a ritka állatfajokat kereste, amelyekért sok pénzt fizettek a gyűjtők, hanem mindegyiket egyformán kívánta védelmezni és bemutatni.
1958-ban rátalált a Jersey Állatparkra, amely ideálisnak bizonyult álmai megvalósítására. Még abban az évben újabb és már sikeres állatgyűjtő expedíciót szervezett Dél-Amerikába, elsősorban a veszélyeztetett fajok megmentését célozva. Az állatkertet 1959 húsvétján nyitották meg.
1963-ban alapítványt hozott létre a veszélyeztetett fajok megmentésére, valamint az állatkerti körülmények jobbá tételére. Az alapítvány révén végül is sikerült megvásárolnia a birtokot, amelyen az állatkert elhelyezkedett, biztosítva annak hosszú távú fennmaradását, tiszteletbeli (fizetés nélküli) igazgatója lett.
Durrell és alapítványa a Durrell WildLife Conservation Trust, vagyis a Jersey Vadvédelmi Alapítvány a világ számos helyén segített a veszélyeztetett fajok megóvásában, szaporításában, az ott élő lakosság felvilágosításában, oktatásában. Miután az álom megvalósult Jersey szigetén, David Attenborough is csatlakozott az alapítvány támogatóihoz.
Az intézmény minden nehézség ellenére működött: ahogy Botting életrajzában beszámol róla, 11 fajt sikerült egy év alatt fogságban szaporítani, így Durrell a megfeszített munka mellett még egy BBC-s rádióműsort is elvállalt, hogy a Bárka a továbbiakban is fennmaradjon.
A megfeszített munka és a gyerekkorától életét végig kisérő alkoholizmusa miatt aztán az író összeomlott, 1969-ben pedig elvonókúrára küldték. Miután visszatért az elvonóról, már nem vonzotta a fizikai aktivitás, Botting szerint jobbára elvonultan élt az állatkertben álló kastélyban – azokat az eseményeket kivéve, amikor a barátait látta vendégül a legjobb éttermekben Franciaországban vagy Angliában. A szabadidejét olvasással töltötte; különösen szeretett sértő limerickeket írni.
1971-re az alapítvány és az állatkert is túlnőtt a kezdeti időkön: már nem a különc Gerald Durrell magángyűjteménye volt, hanem komolyan vehető, forradalmi intézmény, mégis az alapítója számított a legfőbb sztárjának.
1994 februárjában derült ki, hogy Durrellnek májrákja van, az író egy májátültetést követően, 1995. január harmincadikán, hetvenévesen hunyt el.
(Sumida folyó hídja Kulturális Magazin/HP)
Hozzászólások