Az eljárás kizárólag a csípőszúnyogok lárváját pusztítja el.
Beköszöntött a nyárias idő, megjelenetek a szúnyogok is, így ezen a héten országszerte 109 településen gyérítik a csípőszúnyogokat– derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményéből. Mint írják,
Az elmúlt hetekben a Tisza és a Duna mentén folyamatos volt a szúnyoglárvák elleni biológiai védekezés. Repülőről folyadékot vagy granulátumot szórtak ki a szakemberek, máshol pedig gépkocsira szerelt nagynyomású permetezőkkel, vagy csónakokról juttatták ki a fehérjetartalmú biológiai készítményt a szúnyoglárvák élőhelyeire. Ez az eljárás kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el.
A héten folytatódik a biológiai védekezés is, valamint ahol ez nem megvalósítható, ott a kifejlett szúnyogok elleni központi védekezés is szükségessé válik.
A legnagyobb területen a Tisza mentén, Csongrád-Csanád megyében, Szolnok környékén és a Tisza-tónál kell beavatkozni. Mivel egyes Duna menti területeken is erősödik a szúnyogártalom, a Csepel-szigeten és környékén szintén lesznek kezelések.
A katasztrófavédelem heti programja szerint, három hajdú-bihari települést is érint a gyérítés.
Egyeken, Tiszacsegén és Újszentmargitán egyaránt május 16-án kell számítani a vérszívók írtására.
A csípőszúnyogok számára egyébként nem csupán a folyópartok, de a tavak és a házak körüli vízgyűjtők is tökéletes élőhelyként funkcionálnak.
Ezért is fontos a lakókörnyezetünkben felszámolni a szúnyogok számára kedvező élőhelyeket, tenyészőhelyeket. A kerti edényekben lévő állóvizeket öntsük ki vagy fedjük le, illetve hetente többször cseréljük.
részletezi a katasztrófavédelemi közleménye.
Hozzászólások