Az elsőfilmes Hartung Attila a Filmalap fiatal alkotókat támogató INKUBÁTOR-programja keretében olyan alkotást „tett le az asztalra”, amelynek a címe egy kis magyarázatra szorul. A történet azonban nem igényel se magyarázatot, s főleg nem magyarázkodást arra nézvést, hogy miért is kellett megszületnie. Fontos és megdöbbentő film ez a most kamasz Z generáció tagjairól, amelyből nemcsak ennek a fiatal korosztálynak és a szüleiknek, de az egész társadalmunknak van mit tanulnia.
Nos, akkor elöljáróban itt a cím értelme és értelmezése: A FOMO az angol Fear of Missing Out (félelem, hogy kimaradunk valamiből) kifejezés rövidítése. Azokra az emberekre jellemző, akik úgy érzik, állandóan készültségben kell állniuk, nehogy lemaradjanak valamiről. Ez a valami lehet akár valamilyen program/buli a barátokkal, egy fontos hír, vagy valamilyen közösségi élmény. Mivel a közösségi médiában gyakorlatilag folyamatosan nyomon követhetjük, hogy kivel mi történik, és láthatjuk, hogy ki kivel, hol és mikor érzi épp nagyon jól magát, ez könnyen szorongást válthat ki azokban, akik azt érzik, hogy mivel nincsenek az adott esemény kellős közepén, kimaradnak valamiből. Hartung Attila ezt a leginkább a Z generáció tagjaira érvényes „életérzést” úgy fordítja le filmes nyelvre, hogy olyan kamaszokat láttat, akik épp nyakig „benne vannak a buliban”. S az a legfontosabb késztetésük, hogy ezt az ott-tartózkodásukat azonnal dokumentálják is az okostelefonjuk segítségével a világhálón, hogy ezáltal is jelezzék: őket nem érinti a FOMO-jelenség, hisz épp ott vannak, ahol szerintük valami fontos dolog történik.
De hogy mi ez a fontos dolog? Nos, ivászat, némi „light-os” kábítószer-használat, s persze a mindezt rögzítő, magát FALKÁ-nak tituláló banda tagjai számára a csajozás. Ami nem is olyan nehéz a szintén egyre részegebbé váló lányokkal, akik kontrollt vesztve adják át magukat szintén a féktelen bulizásnak, majd a fiúknak. S már ekkor felmerülhet az emberben a kérdés: hol vannak ezeknek a „kölköknek” a szülei? Nem akarnak tudomást venni róla, hogy egy-egy ilyen buliban hogyan néz ki a „csemetéjük”? Akár fiú, akár lány az illető? A kérdés azonban azonnal okafogyottá válik, amikor a FOMO-jelenség miatt a buli minden egyes részletét „dokumentáló” srácok képei felkerülnek a netre, s így mindenki – tényleg mindenki – pár órával a buli után azonnal értesül róla, hogy mi is zajlott azon az ominózus péntek estén. Merthogy nem más történt, mint az, hogy az eminens Gergő (Yorgos Goletsas) a szintén eminens, ráadásul az elit gimnázium történelem tanárának lányaként visszafogottnak gondolt Lillát (László Panna) – aki a piától és a szerektől teljesen kidőlt –, álmában megerőszakolja. S ezt az „aktust” paralel fel is veszi a mobiltelefonjával, hogy a FALKA elveinek megfeleljen.
A bulin zajló esemény azonban a filmnek csak a kiindulópontja, mert Hartung Attila ettől kezdve világít rá igazán arra, hogy mi történik akkor, ha egy addig jólneveltnek gondolt lányt innentől kezdve csak „Ribinek” hívja mindenki, s az összes, feltöltött anyagra érkező comment őt ócsárolja. S hogy mi minden zajlik le az elkövető Gergő fejében és lelkében, aki egyfelől érettségi után az egyik leghíresebb amerikai egyetemre készül, az apja (Stohl András) pedig olyasfajta „potentát”, akinek egy ilyen botrány végképp kettétörné a karrierjét.
A lelkiismeret-furdalástól, majd a „szerecsenmosdatás” opcióitól kezdve az áldozathibáztatáson át mindent láttat velünk az alkotás, annak érdekében, hogy rendkívül tiszta képet kapjunk ezeknek a fiataloknak a „működési mechanizmusáról”. A leglényegesebb mondanivalója az alkotásnak véleményem szerint mégis az, hogy ezek a kamaszok semmiféle következménnyel nem számolnak, amikor ekkora – elnézést – de marhaságot követnek el. Egyszerűen nincs felelősségérzetük, s azt hiszem, ez nem életkori sajátosság, mert az én – jóval idősebb – korosztályom tagjaiban szerintem ötévesen erősebben megvolt ez a fajta tulajdonság, mint ezeknek a tizenhat-tizenhét éveseknek a személyiségében. Nem, egyáltalán nem akarom egyfajta „bezzeg az én időmben”-sztori felé elvinni az írásomat, de azt felnőtt fejjel tényleg megdöbbentő volt látni, hogy ezek a srácok mennyire azt érzik, hogy mindent megtehetnek. Azt azért tudni kell, hogy miért érezhetik így: Hartung Attila ugyanis a budapesti belváros elit családjainak gyerekeiről készített filmet, azaz ezek a kamaszok azért is tehetnek meg mindent, mert mindenre van pénzük. Bármennyi alkoholra, drogra, cigire, és sajnos bármennyi – szintén a pénz segítségével elkövethető – megalázásra is: lásd ezzel kapcsolatban a film megdöbbentő, az egyik metróaluljáróban a hajléktalanokat emberi mivoltukban sárba tipró jelenetét. A kelet-magyarországi térségben, vagy hazánk bármely szegényebb régiójában nyilván nem ekkora „büdzséből” buliznak a fiatalok, de gondolom, ott is megvan a folyamatos online jelenlétre való igény, annak minden veszélyével együtt.
Miközben – s ezen gondolkodtam a film végén – az is félelmetes, hogy ha Gergő és Lilla nem az online világában nőne fel, hanem a „normális”, offline keretek között, gyönyörű párt alkothatna. Két okos, értelmes, szimpatikus és szép emberről van szó, akik, ha nem akarnának a kortársi elvárásoknak ilyen szinten megfelelni, tényleg csodálatos szerelmi viszonyt folytathatnának egymással. Mert láthatóan „bejönnek” egymásnak, csak mire ezt normális módon közölhetnék a másikkal, már a pia és drog beszél belőlük.
Hartung Attila filmjében egy-két profi színész kivételével amatőr szereplőket látunk. Az alkotás hitelessége azonban érdekes módon épp ebből fakad: ezek a fiatalok ugyanis annyira természetesen tudnak a kamera előtt mozogni, mintha az ott se lenne. Nyilván azért is, mert folyamatosan „szelfizik” magukat, tehát az, hogy épp veszik őket, nekik már valószínűleg fel sem tűnik. Ez pedig még egy adalék a filmben ábrázolt online világ előretöréséhez: manapság már bárki kameraképes, vagy legalábbis mindenféle szégyenérzet nélkül annak gondolja magát. Ha félelmetes is, de így van.
Ha Önök szülők, nagyszülők, vagy terveznek szülővé válni, semmiképp se hagyják ki a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című új magyar filmet. Megtudhatják belőle az ilyesfajta „uralkodás” minden egyes hátulütőjét, amelyek mindegyike sajnos bármely mai kamaszra, bármikor visszahullhat.
Gyürky Katalin
Hozzászólások