A vitapartnere fiatalkorú volt.
Vádat emelt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség két férfival szemben – akik közül az egyik még fiatalkorú- emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt, miután konflikusukat súlyos bántalmazásba forduló tettlegességgel próbálták rendezni. A vádhatóság közleménye szerint,
a vádlottak a bűncselekmény elkövetését megelőzően haragos viszonyban álltak egymással, továbbá a férfi haragban van a fiatalkorú nagyapjával, a sértettel is. 2021. március 6-án, 19 órakor a fiatalkorú az élettársával Tiszagyulaházán gyalogolt nagyapja háza felé, amikor összetalálkoztak a férfival. A felnőtt provokatív magatartása miatt a két férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki, amit észlelték a fiatalkorú rokonai, ezért a párt bekísérték a sértett házába. A férfi hazament, azonban felindultsága fokozódott, magához vett egy 80 cm hosszúságú bozótvágó kést, valamint egy fejszét, és azokkal elment a sértett házához.
A férfi kintről kiabált, megfenyegette a bent tartózkodókat, hogy megveri illetve megöli őket. A vádirat szerint,
a felháborodott sértett kiment az udvarra ,és távozásra szólította fel a férfit, aki tovább fenyegetőzött. Erre a sértett az utcára ment, ahol a férfi a fejsze élével egyszer erőteljesen megütötte a fejét. A sértett a támadás következtében a földre esett, és az eszméletét is elvesztette. Ezt látva a fiatal fiú kirohant és rátámadt a férfira, aki a vízelvezető árokba esett. A fiatalkorú rátérdelt az árokban fekvő férfire és őt ököllel többször megütötte a fején, a homlokán, illetve a mellkasán.
A bántalmazás miatt a sértett a koponyáján vágott sérülést szenvedett, amely 8 napon belül gyógyult, azonban a közlés szerint,
figyelemmel az eszköz jellegére, a bántalmazás módjára és az erőbehatás nagyságára, valamint a sérült testtájékra megállapítható, hogy a férfi a sértett halálába belenyugodva cselekedett.
A fiatalkorú vádlott a férfinak 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket okozott, azonban a fejet ért ütések következtében olyan agyi sérülés keletkezett, amely életveszélyesnek minősül.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a felnőttkorú vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete, míg a fiatalkorú vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A férfit börtönre, míg a fiatalkorút felfüggesztett börtönbüntetésre ítélnék.










Hozzászólások