A sértett 8 napon túl gyógyuló szúrt, metszett izomsérüléseket szenvedett.
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy 30 éves nővel szemben, aki féltékenységből kétszer megszúrta élettársát. A vádhatóság közleménye szerint,
a nő 2022. márciusában, éjszaka, miskolci lakásukban italozott az élettársával, valamint a vendégként ott tartózkodó két férfival és nővel. Ittasságánál fogva, egyre kötekedőbben viselkedett, féltékenykedett, valamint azt is szóvá tette, hogy a vendégek túl sokat isznak. Miután a társaság távozott, a vádlott folytatta a féltékenykedését, a konyhában az asztalról felvett egy 12 cm pengehosszúságú kést, és az élettársától 1 méter távolságban állva, a kést fenyegetően rázni kezdte és folyamatosan szidta, aki hátrált a bejárati ajtó irányába. A vádlott követte, egyre indulatosabb lett, és amikor az élettársa az ajtón megpróbált kimenekülni a lakásból, mellkasának középpontja irányába szúrt. A sértett a vállát elfordítva kifordult, így a szúrás a jobb felkarját érte, a vádlott viszont újból megszúrta, ami a jobb karját érte.
A férfi próbálta a vérzést csillapítani a konyhaasztalon lévő papírtörlővel, a nő azonban még ekkor sem hagyott fel a szidalmazásával. Tovább kiabált vele, a menekülő sértettet a lépcsőházban is követte, de már nem próbálta bántalmazni.
A sértett 8 napon túli gyógytartamú szúrt, metszett izomsérüléseket szenvedett el, azonban, ha a szúrások nagyeret vagy ideget érnek, a sértett közvetlen életveszélyes állapotba kerül, a súlyos sérülés elmaradásának oka a sértett védekező mozdulata.
Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Hozzászólások