A Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata visszalépett a Challenge Kupától.
A borsodi klub honlapjának szerdai közleménye szerint az elmúlt hetekben két játékosnál is pozitív eredményt hozott a koronavírusteszt, ami azt jelentette, hogy a teljes csapatnak karanténba kellett vonulnia.
“A következő hetekben még súlyosabbra fordulhat a járványhelyzet, így az előttünk álló időszak bizonytalansága miatt a visszalépés mellett döntöttünk. Levelünket ezzel kapcsolatban az Európai Röplabda Szövetség és ellenfelünk, a portugál Benfica hétfőn megkapta, döntésünket elfogadták” – áll a közlésben.
A barcikaiak a tervek szerint legközelebb jövő szombaton lépnek pályára a Magyar Kupában. A férfiaknál így már csak egyetlen nemzetközi kuparésztvevő magyar csapat van, a Fino Kaposvár november közepén játszik a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Hozzászólások