A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a városi nagy rendezvényekhez igazítva – a Campus Fesztivál után és a Virágkarneváli rendezvénysorozat előtt – pályafelújítást és síncserét végez az 1-es villamos vonalon. A kivitelező a munkák nagy részét üzemszünetben, illetve a villamos-közlekedés fenntartása mellett végzi majd a Nagyerdei körúton, illetve a Bem téren, csak két napon közlekedik majd villamospótló autóbusz.
A DKV Zrt. a biztonságos villamos-közlekedés fenntartása érdekében, saját forrásból idén is elvégzi az 1-es villamos vonal négy, leginkább igénybe vett szakaszán a síncserét 2017. július 25. és augusztus 8. között.
A kivitelezési munkákat a Normálnyomtáv Kft. végzi. A beruházás nettó összege 15 millió forint.
Az 1-es villamos vonalán a Bem téren, valamint a Nagyerdei körúton három helyszínen lesz munkavégzés, összesen 90 vágány-folyóméter hosszúságú pályaszakaszon cserélik ki a szakemberek a síneket.
A kivitelező a következő helyszíneken végez síncserét:
– A Bem téren, az Egyetem irányába található villamos-megállóhely mellett mindkét vágányban 18-18 vágány-folyóméter sín cseréje történik meg.
– A Nagyerdei körúton pedig három helyszínen 54 vágány-folyóméter hosszúságban cserélik a sínt.
FORGALOMLASSULÁS
A DKV Zrt. felhívja az autósok figyelmét arra, hogy a munkavégzés ideje alatt a Bem téren, illetve a Nagyerdei körút villamospályával érintett szakaszán forgalomlassításra, útszűkületre kell számítani. Kérik, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében ne megszokásból vezessenek, hanem minden esetben a kihelyezett jelzőtábláknak megfelelően közlekedjenek.
ÉJSZAKAI MUNKAVÉGZÉS
Annak érdekében, hogy a villamos-közlekedés a legkisebb mértékben legyen akadályoztatva a síncsere ideje alatt, 2017. július 25-én, 26-án és 27-én üzemszünetben, éjszaka végzi el a kivitelező a munkák nagy részét a Nagyerdei körúton. A munkavégzés zajjal jár, ezért a vállalat elnézést kér az érintett területen lakóktól.
VILLAMOSPÓTLÓ AUTÓBUSZOK
A két hétig tartó pályakorszerűsítés ideje alatt, csak két napon szükséges az 1-es villamos-közlekedés szüneteltetése. A vágányzár ideje alatt, 2017. július 29-én és 30-án az 1-es villamos vonalon a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) és az Egyetem között villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. A Nagyállomás és a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) között az utasok a 2-es villamost vehetik igénybe.
A villamospótló autóbuszokra a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) elnevezésű megállóhelyen lehet átszállni.
A DKV felhívja a figyelmet, hogy az utazás megkezdésekor érvényesített vonaljegy az átszállás után is érvényes, de azt mindkét (villamos és villamospótló autóbusz) járművön érvényesíteni kell, a jegy két ellentétes végén!
A villamospótló autóbuszok a következő útvonalon közlekednek:
Hunyadi János utca – Bethlen utca – Honvéd utca – Péterfia utca – Bem tér – Simonyi út – Nagyerdei körút – Ady Endre út – Nagyerdei körút – Simonyi út – Bem tér – Péterfia utca – Hunyadi János utca
A villamospótló autóbuszok megállóhelyei:
-
Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) (meglévő autóbusz-megállóhely)
– Eötvös utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a Péterfia utcán)
– Bem tér (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely a Bem tér – Füredi út kereszteződés után)
– Weszprémy utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a villamos-megállóhellyel párhuzamosan)
– Nagyerdei körút (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, az eredeti megállóhely előtt a parkolósáv végénél)
– Aquaticum (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, az Ady Endre út elején)
– Klinikák (meglévő autóbusz-megállóhely)
– Egyetem (villamos-megállóhely)
– Medgyessy sétány (villamos-megállóhely)
– Andaházi út (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a villamos-megállóhellyel párhuzamosan)
– Bem tér (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a Füredi út – Bem tér kereszteződés után, a gyógyszertár előtt)
– Honvéd utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a HADKIEG előtt)
– Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) (meglévő autóbusz-megállóhely)
A DKV Zrt. kéri az autósokat és a gyalogosokat, hogy a balesetek elkerülése érdekében a kihelyezett KRESZ-tábláknak megfelelően közlekedjenek, a lezárt munkaterületre ne lépjenek!










Hozzászólások