A debreceni nyugati kiskörút II. üteme, vagyis az Arany János és az Erzsébet utca közötti szakasz építése kapcsán további forgalomkorlátozásokkal kell számolni szerdától.
Útépítési munkálatok miatt sor kerül a Török Bálint utca Vörösmarty utca és Boldogfalva utca közötti szakaszának, valamint a Boldogfalva utca Török Bálint utca és Barna utca közötti szakaszának teljes lezárására. Az érintett szakaszokon a meglevő burkolat teljes felbontása miatt szükséges az utak lezárása.
A lezárásokkal egy időben a Török Bálint utca Szív utca és Boldogfalva utca közötti szakaszán kétirányúsítás lép életbe. Emiatt ezen a szakaszon megállási és várakozási tilalom lesz. A Boldogfalva utcai óvoda ételszállító járművei azonban – külön engedéllyel – továbbra is behajthatnak a Török Bálint utca felől a Szív utca irányából az óvoda gazdasági bejáratához. Az óvoda melletti parkoló megközelítése továbbra is az Erzsébet utca, illetve a Barna utca felől történik.
A Miklós utcán továbbra is fennmarad a félpályás forgalomkorlátozás, a kétirányú forgalom fenntartásával. Az érintett szakaszon a megállási és várakozási tilalom érvényben marad. A Szalkai utca jelenleg zsákutca, ez nem változik. Az utcát a Vörösmarty utca felől lehet megközelíteni. A polgármesteri hivatal kéri a járművezetőket, hogy ne megszokásból, hanem a kihelyezett forgalmi jelzőtáblák utasításainak megfelelően, figyelmesen és óvatosan közlekedjenek.
Fotók és videó: Miskolczi János
Hozzászólások