Aki augusztus elején elmulasztotta volna, most szeptember 19-éig az Apolló moziban bepótolhatja annak az Escobar című, Fernando León de Aranoa írta és rendezte spanyol-bolgár életrajzi drámának a megtekintését, amely az életben is egy párt alkotó, s ebben a filmben is egymás szerelmeseit játszó Penélope Cruz és Javier Bardem főszereplésével készült.
A film több és többféle, hatásában egymásra licitáló tanulsággal szolgál. Mivel rögtön az első pár percben közlik a nézővel, hogy a cselekmény megtörtént eseményeken nyugszik, a több mint két órán keresztül főleg Kolumbiában játszódó film szüzséje még inkább szívbemarkolóvá válik: hisz ezek szerint valamennyire a valóságot látjuk, azaz az 1980-as, ’90-es évek Kolumbiájának napi szintű borzalmaiba nyerhetünk bepillantást.
Annak a Kolumbiának a mindennapjaiba, ahol egy drogbáró, Pablo Escobar (a film kedvéért jó néhány kilót magára szedő Javier Bardem kiváló alakításában) az Amerikába importált kokainon őrületesen meggazdagodva, pénzével az országában uralkodó mélyszegénységet kihasználva, illetve a fentiekkel együtt járó fizikai erőszak mindenféle formáját bevetve tulajdonképpen sakkban tartja az egész országot, egészen az államhatalom legfelsőbb szerveiig és képviselőiig. A megdöbbentő számomra ezzel kapcsolatban leginkább az volt, hogy ennek az egyébként „kőbunkónak” látszó, mindössze egyszerű tőmondatokban fogalmazni képes embernek (akinek „beszédkészségét” csodálatosan adja vissza Fekete Ernő szinkronhangja!) a droghálózat fenntartása és koordinálása mellett honnan vannak egyéb „kiváló” ötletei is arra, hogy a rengeteg szegény „kölyköt” bizonyos szolgálatok ellátására bevonja a bizniszébe, azonnal neki el- és lekötelezett alattvalókká téve őket. Például egy bérgyilkos iskola alapításán keresztül, ahol a rászoruló, éhező fiatalembereket a betevő falatért cserébe ölni tanítja, hogy aztán bármely akciójában bevethetőkké legyenek, akár a saját hazája „nagykutyáival” szembeni tűzharcban, akár az amerikai titkosszolgálat ellehetetlenítése érdekében. S mindezt több mint tíz éven keresztül! Azaz jó ideig ennek a „bunkó logikának” az érvényesülése ellen a hatóság képtelen bármit is tenni, miközben – ahogyan azt az állami vezetés egyik fontos embere hangsúlyozza – országa „már nem is egy ország, hanem egy tömegsír”.
Escobar ilyetén személyisége mellett pedig a vele kapcsolatban álló, vagy vele „uralkodása” alatt kapcsolatba kerülő nők helyzetét is rendkívül elgondolkodtatónak vélem. Escobar folyamatos törvényszegései, s a körülötte egyre szoruló hatósági hurok miatt nemcsak a családja van állandó veszélyben – Escobar nős, s a film ideje alatt kétgyermekes családapává válik –, hanem még egy nő, a szépségéről is híres tévébemondó és riporter Virginia Vallejo (Penélope Cruz elképesztő alakításában), aki az első találkozásuk után azonnal szeretője lesz a drogbárónak, s ezzel azonnal szintén teljes mértékben kiszolgáltatottá válik. Mivel a liezonjuk nem marad titokban, Escobar pedig egyre inkább az ország és Amerika ellenségévé válik, egy idő után Virginia is nemkívánatos személlyé lesz – először a média, aztán gyakorlatilag az egész világ számára. Ám mire ez az idő eljön, Escobar már nem áll a nő mellett…
Az állandó veszélyhelyzetnek kitett feleség (Julieth Restrepo), és a kisiklott életű szerető sorsa a filmet nézve külön-külön, de együttesen is figyelemre méltó. Kiolvasható belőle a férfi feleség iránti, még ha furcsa, de mégiscsak meglévő ragaszkodása, és a csak ideiglenesen „használt” szeretőnek a férfi életében és lelkében elfoglalt helye. S épp ezen „asszonyállapotok” miatt a két nő viselkedése is tanulságos: a sírig hű, bár rengeteget szenvedő és tűrő feleség, és az egy idő után a kidobása miatt a bosszú eszközéhez folyamodó szerető működési mechanizmusa. Amely utóbbi egyébként Escobar bukásának is rendesen megágyaz…
De hogy hogyan, arról győződjenek meg személyesen. Tekintsék meg ezt a válogatott erőszakos eszközöket premier plánban elénk táró, valamint a lelki terror különböző bugyrait szemléletesen bemutató alkotást, ahol szerencsére véleményem szerint ez utóbbi a fontosabb, az előbbi csak a kolumbiai veszedelmes és kegyetlen viszonyok érzékeltetésének a része. Tehát az akciófilm-jelleg ez esetben csak aláfestés a mély lélektani dráma kibontásához és kibontakozásához.
Gyürky Katalin
Hozzászólások