Hatodik alkalommal nyitja meg új évadát a Csokonai Nemzeti Színház Debrecenben egy impozáns, az elkövetkezendő hónapok repertoárjából ízelítőt nyújtó gála keretében. A színművészeket és operaénekeseket a 2018/19-es évadot beharangozó szeptember 8-ai estén is telt ház várta és fogadta.
Az esemény házigazdája – hasonlóan a tavalyi gálához – most is Janka Barnabás színművész volt, aki elsőként a Csokonai Színház új igazgatóját, Gemza Pétert szólította a színpadra. A direktor a köszöntő beszédében hangsúlyozta: hat évvel ezelőtt a teátrum előző vezetője, Ráckevei Anna álmodta meg és indította útjára az évadnyitó gálát Szép estéket, Debrecen! címmel, s most ezt a hagyományt ezzel az estével ő is folytatni kívánja. Folytatni egy olyan ötéves periódus után, amely időszak alatt számtalan szakmai és művészi sikert tudhat maga mögött a társulat, elég – emelte ki Gemza Péter –, ha a legutóbbi évad hazai és nemzetközi elismeréseire gondolunk. Hogy ezek még inkább beépüljenek a köztudatba, az igazgató fel is sorolt néhányat közülük. A most augusztus végén a TRANSZ/MISSZIÓK elnevezésű, lengyelországi nemzetközi művészeti fesztiválon például álló taps fogadta az Acis és Galatea, valamint Az ajtó című csokonais produkciókat, Szatmárnémetiben Erkel Bánk bánjával arattak hasonló sikert, de az elmúlt évad talán „legütősebb” előadása az az Ilja Bocsarnikovsz rendezte Három nővér, amely most szeptember elején a Vidéki Színházak Fesztiválján is megörvendeztethette a nézőket, illetve júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozóról három díjjal tért haza. S akkor még nem beszéltünk a Norma című produkció hazai és nemzetközi diadalútjáról!
A tavalyi évad után – fordult rá a köszöntő beszédében Gemza Péter a most ránk váró hónapok programjára –idén Európai évad következik, ahol a magyar darabok mellett például svéd, francia, lengyel, svájci művekből készült előadásokat tekinthet meg a közönség. S természetesen az évad most sem fog szűkölködni zenés produkciókban sem.
Hogy mennyire sokrétű időszak ígérkezik 2018/19-ben a Csokonai Színházban, azt a szeptember 8-ai gála frappánsan összefoglalta, hiszen minden, a színpadon a következő hónapokban látható színházi műfajból kaphattak a nézők ízelítőt. Rögtön az igazgatói beszéd után Mozart Figaro házasságából hallgathattunk meg két áriát, hogy azután Ráckevei Anna érkezzen a színpadra egy beszélgetés erejéig, jelezvén, hogy a hagyományokat folytatandó, beszélgetős műsorok is várhatóak az elkövetkezendő évadban a Csokonaiban. A színművésznőt Janka Barnabás faggatta a tavaly elkezdett, s most folytatandó MagdaFesztről. A volt igazgató elmondta: tavaly az egykoron Debrecenben dolgozó dramaturg, Rideg Zsófia kereste meg azzal, hogy nem volna-e kedvük csatlakozni a nemzetközi Magdaléna projekthez. S mivel tavaly ünnepeltük Szabó Magda születésének 100. évfordulóját, a felkérés „kapóra jött”: a projekthez kapcsolódva útjára indult a MagdaFeszt, amely nemcsak a debreceni írónő emléke előtt hódolt méltó módon, de a női alkotók előtt is… S ennek következik most októberben a folytatása, amely Az ajtó című darabbal fog indulni 5-én, s mind a hazai, mind pedig a határon túli színházak képviseltetni fogják magukat a fesztiválon. Sőt, koncert is lesz, Szalóki Ági október 6-án délelőtt a gyerekeket, este pedig a felnőtt közönséget fogja elkápráztatni a dalaival.
A MagdaFeszt beharangozását stílszerűen Szabó Magda tíz, életről szóló leckéje követte – egy újabb műfajban, prózában előadva. Az idézeteket Vékony Annától, Újhelyi Kingától, Ráckevei Annától, Kubik Annától, Mészáros Ibolyától, Varga Kláritól, Majzik Edittől és Edelényi Vivientől hallgathattuk meg.
Az este folyamán a musical műfaját sem kellett nélkülöznünk. A Bonnie § Clyde és A padlás című, az idei évadban szintén terítékre kerülő, készülő előadásokból a leendő főszereplők adtak elő egy-egy részletet.
Janka Barnabás azonban az este folyamán nemcsak Ráckevei Annával beszélgetett, hanem épp a fent említett és egyéb készülő produkciók kapcsán egyes kollégáival is. Például azzal a Móga Piroskával, aki a Júlia kisasszony címszereplőjeként Budapestről érkezik közénk, vagy a Bonnie § Clyde Bonnie-jával, Zsidva Rékával, akiről azt tudhattuk meg, hogy a fővárosban táncosként végzett. De köszöntötte azt a három fiatal színművésznőt is, akik új tagokként érkeznek ettől az évadtól a Csokonai színházba. A hölgyek – Wessely Zsófia, Hajdu Imelda és Tolnai Hella – pedig megint egy újabb műfaj, a rap keretei között meséltek magukról.
A költészet területét Csikos Sándor, Vranyecz Artúr és Dánielfy Zsolt képviselte egy-egy klasszikus vers elszavalásával, a könnyűzenét pedig részben az a Varga Klári, akit most különleges alkalomból is köszöntöttek a színpadon. A tavalyi évad végén Kaszás Attila-díjra jelölt színművésznőnek maga az igazgató nyújtott át a megtisztelő jelöltség miatt egy csokor virágot.
A gála ugyanakkor nem volt mentes a búcsúztatástól és a díjátadástól sem. Szintén Gemza Péter köszönt el a most nyugdíjba vonuló Vámos Istvánnétól, aki mindeddig a szervezési osztályt erősítette a munkájával. Ürmössy Imre operaénekes pedig két, arra a női- és férfikarból érdemesnek tartott kollégájának, Deák Emőkének és Udvarhelyi Péternek nyújtotta át a Dóry József Alapítvány díját.
A Szép estéket, Debrecen! című gálaműsort a hagyományokhoz híven most is szívet melengető, az est összes szereplőjét a színpadra „gyűjtő” zenés-táncos finálé zárta. Középpontjában egy világító OPEN táblával, amely jelezte: a Csokonai Színház ezennel megnyitotta legújabb, 2018/19-es évadát.
Gyürky Katalin










Hozzászólások