Az Európai Unió segítségét kérte Franciaország az erdőtüzek megfékezéséhez – Emmanuel Macron államfő ma hajnalban jelentette be, írja az MTI.
„Gyorsan számíthatunk erősítésként két horvát Canadair, két portugál Air Tractor repülőgépre, valamint egy cseh és egy szlovák Black Hawk teherhelikopterre” – írta a francia elnök az X közösségi oldalon. Az ország délnyugati részén található Gironde megyében csütörtökön csaknem 5 ezer hektárnyi terület égett egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt, amelyet eddig nem sikerült megfékezni. Több lakóház is leégett a prefektúra közlése szerint, amely mintegy 20 ezer ember kitelepítését rendelte el – írják.
A tájékoztatás szerint a tűz szerdán kezdődött a Bordeaux-tól nyugatra található Arcachon-öböl közelében, majd csütörtökön a délebbre felvő Biscarosse-nál is fellángolt egy tűz, amely gyorsan terjed a környező erdőben, és estére elérte a város szélét, ahonnan ötezer embert telepítettek ki elővigyázatosságból. A hatóságok szerint a települések mellett nyolc üdülőközpontot és három kempinget is ki kellett üríteni – írják.
A délkeleti Var megyében kedden tört ki tűz, és 2700 hektáron terjedt el a Gros Besillon nevű hegygerincnél, ahol 25 lakóház teljesen leégett. A kormány szerint január óta több mint 12 500 tűzeset történt, és több terület égett le, mint 2022-ben, amikor közel 30 ezer hektáron pusztítottak tüzek és körülbelül 50 ezer embert evakuáltak, szintén Gironde megyében – írják.
Egész Európában nagyobb területet égettek fel a tűzvészek az idén az elmúlt húsz év éves átlagánál, miközben a világ leggyorsabban felmelegedő kontinensén május vége óta három, gyakorlatilag egymást követő hőhullámot kellett átvészelni – írja a közlemény.










Hozzászólások