Roman Polański legújabb, Franciaországban 2017. november 1-jén debütáló, Igaz történet alapján című filmjét 2018. május 17-étől a magyar közönség is megtekintheti. A kiváló rendező hátborzongató alkotását a debreceni Apolló moziban néztük meg.
A hátborzongató jelzőnél „enyhébb” kifejezést nem nagyon tudok találni arra az Olivier Assayas és Roman Polański írta forgatókönyv alapján készült filmre, amelynek gyakorlatilag – egy-két, néhány jelenet erejéig feltűnő személyen kívül – mindössze két szereplője van. Mégpedig két nő. Egy, az első könyve sikerét számtalan íróolvasó-találkozón, könyvfesztiváli bemutatkozáson learató írónő, Delphine Dayrieux (Emmanuelle Seigner), és a magát csak Ő-ként aposztrofáló rajongója (Eva Green), aki egy dedikáláson „környékezi meg” a szerzőt. Nem véletlenül írom azt, hogy „megkörnyékezi”, hiszen a kötet aláíratása után Ő egyszerűen nem hagyja békén az írónőt. Telefonon felveszi vele a kapcsolatot, elhívja kávézni, a bizalmába férkőzik, ám, amikor már azt gondolnánk – s Roman Polański rendezői nagysága ebben a „félrevezetésben” is rejlik -, hogy egy leszbikus nő rászállt egy házasságban élő, de rejtetten szintén a saját neméhez vonzódó, tőle pár évvel idősebb nőre, s el szeretné csábítani, tévedünk. A leszbikus szál – még ha néha, egy-egy ölelés, és „majdnem csók” formájában sejthető is – feledhetővé válik mindannak tükrében, amit Ő az írónővel a továbbiakban művel.
Polański mozija egy gyermekkori traumákkal terhelt, pszichésen súlyosan sérült fiatal nő látleletét nyújtja, aki – lévén, hogy a szakmáját tekintve, hiszen újságíró, s az arcvonásait illetően is hasonlít „imádott” írónőjére – minden szempontból át akarja venni az uralmat a „hasonmása” felett, hogy ezzel a „haditervvel” a vele korábban történteket némiképp kompenzálni tudja. S kapóra jön neki, hogy az írónő az „összeomlás szélén áll”, hiszen az első regénye óta a második sehogy sem akar elkészülni. A pszichopata vonásokat sem nélkülöző Ő-nek tehát elvileg az elbizonytalanodott, írói válságba jutott Delphine „nem túl nagy kihívás”: látszólag, miután összeköltöznek, s Delphine még a lábát is eltöri, s ezáltal még kiszolgáltatottabbá válik, könnyedén veszi át „kedvenc írónője” szerepeit: helyette készít jegyzeteket, vállalja, hogy ő megy el Delphine helyett íróolvasó-találkozóra, s ő válaszol a rajongói leveleire. Tehát hamar eléri, hogy „felcserélhetővé váljanak”, azaz úgy tűnik, minden további nélkül, könnyedén „lenyúlja” Delphine életét.
A film azonban nem mentes olyasfajta fordulatoktól sem, amelyek a Delphinben egyre inkább feléledő gyanú és egy idő után a túlélési ösztön „bekapcsolódása” miatt keletkeznek. A két nő között egyre élesedő helyet, azaz maga az élet – s emiatt is zseniális Polański filmje – ettől kezdve azonban a regényírással, annak mikéntjével is össze fog fonódni. Ő fordulatos és traumatizált élete ugyanis már önmagában, a félelmetes képzelgései miatt is „keveri” a fikciót és a valóságot, tehát tökéletes regénytéma, így előáll az a helyzet, hogy a kettejük egyre vészesebbé váló „életközösségének” momentumait sem nélkülöző, papírra vetendő történet lesz minden további baj forrása. S a rengeteg nem várt fordulat, lelki abúzus és szó szerinti élet-halál harc után a végén meg is születik a film címét is adó Igaz történet alapján című kötet, amelyet először könyvalakban – a film keretes szerkezete jegyében – szintén egy dedikáláson látunk magunk előtt. Ám az, hogy ki a kötet írója, vagy épp ki fogja azt dedikálni, nem árulhatom el. Mindenki döntse el, amint megtekinti ezt a szívszorító, drámai alkotást. Garantáltan nem fog csalódni benne.
Gyürky Katalin
Hozzászólások