A 14 és 11 éves fiúk vasárnap délben mentek be a bánki erdőbe. A két barát nem kirándulni indult, pusztán a hazafelé tartó útjukat szerették volna lerövidíteni, azonban hamar elvesztették a helyes irányt a fák között. Bolyongtak egy kicsit, majd úgy döntöttek, hogy jobb, ha segítséget kérnek, és hívták a rendőrséget.
A tevékenység-irányítási központ azonnal több egységet is Debrecen-Bánk felé irányított, közben pedig folyamatosan vonalban maradt a gyerekekkel. Az egyik járőrpár az erdő szélén felkapcsolta a rendőrautó szirénáját, így a fiatalok jelezni tudták a központnak, hogy merről hallják a hangot. Percek alatt sikerült megtalálniuk egymást, majd kollégáink sértetlenül hazavitték őket.
A gyerekek a váratlan helyzet ellenére is feltalálták magukat, és helyesen döntöttek, amikor segítséget kértek. Baj vagy veszélyhelyzet esetén ne habozzatok segítséget kérni, és hívjátok a 112- es segélyhívó számot!









Hozzászólások