Gyermekkönyvek napja

Hans Christian Andersen születésnapja van ma és egyúttal a gyermekkönyvek nemzetközi napja.

Emberként, tanítóként, újságíróként is kiemelten fontosnak tartom a meseolvasást már egészen kicsi gyermekkortól kezdve. Én magam a mai napig imádom a meséket, a felnőtteknek szóló fantasy történeteket könyvben és megfilmesítve egyaránt.

Totyogós koromtól kezdődően Anyukám minden este a kezemet fogva olvasta az éppen aktuális kedvenc mesémet, kezdve Arany László Magyar népmesegyűjteményétől Andersen tanulságos, szomorkás történeteiig. Apukám pedig legalább annyira élvezte a közös mesenézéseket, mint én.

Örök klasszikus számomra Csukás Istvántól  a Süsü és a Fekete István regényéből készült Vuk. A Süsü dalát még lassan 40 év távlatából is bármikor fel tudom idézni, annyiszor hallottam és énekeltem együtt Anyával.  A régi gyerekszobámban a könyvespolcok roskadásig vannak csodás gyermekirodalmi művekkel, olyanokkal, amiket szétrágni, széttépni is lehetetlen, olyanokkal, amin ott díszeleg egy 2-3 éves gyerek első próbálkozása a színes ceruzákkal. Azokkal a történetekkel, amiket bármikor szívesen olvasok én is a gyerekeknek.

Az öcsém születésére én már megtanultam olvasni, de mivel egy szobánk volt, így kiskamaszként is rendre esti mesékkel végződtek a napjaim, és újraéltem a Grimm mesék fordulatait, százszor csodálkoztunk rá a cipész manóira, Holle Anyóra, kalandoztunk Fehérlófiával, nevettünk a Hétszünyű Kapanyányimonyók majdhogynem kimondhatatlan nevén, küzdöttünk a sárkányok ellen, hogy végül győzzön a JÓ.

Mert ha valamit megtanultam a mesékből, és amit a mai napig ismétlek, ha szükségét érzem, az, hogy addig nincs vége, míg nem jó a vége!