Hans Christian Andersen születésnapja van ma és egyúttal a gyermekkönyvek nemzetközi napja.

Emberként, tanítóként, újságíróként is kiemelten fontosnak tartom a meseolvasást már egészen kicsi gyermekkortól kezdve. Én magam a mai napig imádom a meséket, a felnőtteknek szóló fantasy történeteket könyvben és megfilmesítve egyaránt.
Totyogós koromtól kezdődően Anyukám minden este a kezemet fogva olvasta az éppen aktuális kedvenc mesémet, kezdve Arany László Magyar népmesegyűjteményétől Andersen tanulságos, szomorkás történeteiig. Apukám pedig legalább annyira élvezte a közös mesenézéseket, mint én.
Örök klasszikus számomra Csukás Istvántól a Süsü és a Fekete István regényéből készült Vuk. A Süsü dalát még lassan 40 év távlatából is bármikor fel tudom idézni, annyiszor hallottam és énekeltem együtt Anyával. A régi gyerekszobámban a könyvespolcok roskadásig vannak csodás gyermekirodalmi művekkel, olyanokkal, amiket szétrágni, széttépni is lehetetlen, olyanokkal, amin ott díszeleg egy 2-3 éves gyerek első próbálkozása a színes ceruzákkal. Azokkal a történetekkel, amiket bármikor szívesen olvasok én is a gyerekeknek.
Ó, ha rózsabimbó lehetnék
Rám szállnának szépen a lepkék
Kicsi szívem vélük dobogna!
nem lennék ilyen nagy otromba…
Csukás István
Az öcsém születésére én már megtanultam olvasni, de mivel egy szobánk volt, így kiskamaszként is rendre esti mesékkel végződtek a napjaim, és újraéltem a Grimm mesék fordulatait, százszor csodálkoztunk rá a cipész manóira, Holle Anyóra, kalandoztunk Fehérlófiával, nevettünk a Hétszünyű Kapanyányimonyók majdhogynem kimondhatatlan nevén, küzdöttünk a sárkányok ellen, hogy végül győzzön a JÓ.
Mert ha valamit megtanultam a mesékből, és amit a mai napig ismétlek, ha szükségét érzem, az, hogy addig nincs vége, míg nem jó a vége!
Hozzászólások