Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást. Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke Manchesterben közölte, hogy a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak. Bejelentette távozási szándékát pénteken David Cameron brit miniszterelnök is. Cameron közölte: szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne a kormányfő.
Várhatóan rövid időn belül megkezdődnek a kiválási tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke péntek reggel, miután egyértelművé vált, hogy a kilépés támogatói nyertek az EU-tagságról kiírt brit népszavazáson.
"Nagy-Britannia úgy döntött, hogy a maga útját járja. Úgy gondolom, a ma reggeli gazdasági adatok megmutatták, hogy ez rendkívül nehéz lesz" – közölte Schulz a ZDF német közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Az uniós parlament német elnöke elmondta, arra számít, hogy a kiválási tárgyalások hamarosan meg fognak kezdődni a felek között.
Martin Schulz kitért a font árfolyamának meredek zuhanására is, és megjegyezte, nem szeretné, hogy az euró is hasonló gyengülést szenvedjen el.
A péntek reggeli hivatalos adatok szerint a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.
A BBC péntek reggeli előrejelzése szerint a Brexit-tábor, vagyis a kilépés hívei nyerték meg a brit EU-tagságról rendezett népszavazást. Hasonló következtetésre jutottak az ITV kereskedelmi televízió szakértői.
A BBC számításai szerint a végeredmény 52:48 százalékos megoszlás lesz a Brexit-párt javára.
(MTI)










Hozzászólások