A DVSC labdarúgócsapata közlése szerint valótlanság az a hír, amely szerint az Olympiakosz Pireusz tulajdonosa, a görög Evangelosz Marinakisz egy konzorciumon keresztül konkrét ajánlatot tett Szima Gábornak a klub megvásárlására. A DVSC elnöke, Szima Gábor állítja, sem most, sem korábban, sem szóban, sem írásban egyetlen ajánlat sem érkezett azzal a szándékkal, hogy bárki megvenné a klub többségi tulajdonrészét.
Van viszont régi-új edző: a mai napon eldőlt, hogy Herczeg András lesz a DVSC vezetőedzője. A szakember az előző szezonban három mérkőzésen már irányította a csapatot: ősszel a Gyirmót elleni, hazai NB I-es találkozón 4-0-ra nyert, majd Mezőkövesden – egy kiállítás miatt a 60. perctől emberhátrányban futballozva – 1-0-s győzelmet aratott. Ezen kívül az utolsó fordulóban, a létfontosságú Diósgyőr elleni bajnokin – Leonel Pontes távozása után – is ő ült a kispadon, azon a találkozón 3-1-es sikert ért el a Loki
A szakmai stábot a felkészülés kezdetéig állítja össze az új vezetőedző.
Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 novemberében pedig ismét leült a felnőtt együttes kispadjára, mint pályaedző, és segítette Supka Attila és Miroslav Beranek munkáját. Ez idő alatt a csapat három bajnoki címet nyert.
Miután Miroslav Beránek 2007 decemberében bejelentette, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, a szakmai stáb élére Herczeg András került, akivel sikert sikerre halmozott az együttes. Irányításával a DVSC két bajnoki címet, egy ezüstérmet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, emellett bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, egy évvel később az Európa-liga csoportkörébe.
JEGYZETÜNK AZ ELŐZMÉNYEKRŐL ITT!










Hozzászólások