A Street Fighter egy olyan japán Capcom videojáték franchise, amelyből 10 évente készül egy közepes amerikai mozifilm. Ebben a sorban a harmadik a 2026. 10. 15-én mozikba került akcióvígjáték.
A történet 1993-ban játszódik, amit többször kiemelnek. Bison (David Dastmalchian) megrendezi a második Street Fighter világbajnokságot, amelyre elhívja a legjobb harcosokat. Közben Ryu-nak (Andrew Koji) önmagával, majd Akumával (Joe Anoa’i) is meg kell küzdenie.
A film animejelenettel kezdődik, amelyben megismerjük az előzményül szolgáló 1987-es versenyen történteket, illetve Ken (Noah Centineo) és Ryu gyerekkorát. Később a visszaemlékezések, majd a stáblistás jelenet is animeként jelennek meg, ami meglepően kreatív újítás.

A harcművészeti verseny nem képezi fontos részét a filmnek. Csak Ken csatáit látjuk belőle. A film inkább három karakterre, Kenre, Ryu-ra és Chun-Li-re (Callina Liang) fókuszál. Ken és Ryu férfibarátsága a legfontosabb. Egyrészt egy volt a mesterük, Gouken (Don Lee), aki a halálakor Kenre bízta, hogy védje meg Ryu-t önmagától és a sötét hadoutól. Gouken mestert az öccse, Akuma ölte meg. Ken médiasztár lett, reklámokban szerepel. Ryu eltűnt a nyilvánosság elől, valamint ráment és galamblevest árul. Egészen addig élnek így, míg a Shadalooba beszirvágott Chun-Li megkeresi őket, hogy nevezzenek a következő Street Fighter versenyre, ahol nyolcan küzdenek majd meg egymás ellen Metrolao City-ben. Metro City egy visszatérő helyszín a Street Fighter videojátékokban.
A Street Fighter filmek könnyedebb akcióvígjátékok, elhatárolva magukat a másik nagy verekedős videojáték franchise filmjeitől, amelyek misztikus és erőszakosabb vonalat visznek, valamint némileg sikeresebbek. Bár érdekes, hogy mindkettő először az 1990-es években, legutóbb a 2020-as években került mozivászonra, és mindkettőn meglátszik az idő múlása. Változnak a trendek. Az 1994-es Street Fighter-ben minden harcos rendkívül izmos volt, most már kevésbé. Ez főleg Bison karakterén látszik meg, aki ebben a filmben szerzi meg az erejét, így eleinte csak egy sima őrült, perverz, kicsi és gyenge diktátor, míg a régi filmben és a játékban is már nevetségesen ki van gyúrva.
A film két dologba fektetett még nagy energiát, a játékhű jelmezekbe, a támadásokba és a különböző nyelvekbe. A jelmezek eléggé kiemelik az alakot, főleg a női harcosok ruhái takarnak keveset. Ryu harci gíjének változása, amiből három változat is megjelenik, szimbolizálja a karakterben lejátszódó változásokat is. A támadások közül láthatjuk a legtöbb karakter ikonikus csapását, a leglátványosabb a Hadouken lett. Mivel a világ több tájáról érkeznek harcosok, ezért ők különböző nyelveken beszélnek, például japánul.
Végül ez a film nyitva marad a folytatás felé. Sok karakter szerepel így is a kétórás filmben, de még így is maradnak bőven, akiket be tudnak mutatni egy folytatásban. Nem az alkotókon fog múlni a folytatás, hanem a fogadtatáson, amely nem feltétlenül lesz olyan kimagasló, mint a videojátékok esetén.










Hozzászólások