A vádlottak szerint anyjuk elutasította a segítségüket.
Súlyosbítást kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség azzal a két férfival szemben, akik a vád szerint szándékosan elmulasztották beteg édesanyjuk gondozását, aki később belehalt az ellátatlanságba– olvasható a vádhatóság közleményében. Mint írják,
A vádlottak egy hajdúsági városban, kertes lakóingatlanban, közös háztartásban éltek 60 éves édesanyjukkal. Az asszony egy betegség miatt gyakran feledékennyé és zavarttá vált. Noha az elkövetők észlelték állapotának romlását, gyógykezeléséről nem gondoskodtak, gondozását pedig súlyosan elhanyagolták. A sértett 2019. évben fizikálisan és pszichésen egyaránt fokozatosan leromlott. A lakókörnyezetében élő emberek hasztalan szorgalmazták gondozását, a vádlottak ezt mindig elhárították. 2019. év decemberében a napszámból hazatérő férfiak látták, hogy az anyjuk nagyon rosszul van. A mentőszolgálat a helyszínen megkezdte újraélesztését, majd kórházba szállította, azonban az asszony rövid időn belül elhunyt. Halála kihűlés miatti anyagcserezavar miatt következett be. Nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt a sértett. Megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot és folyadékot a halálát megelőzően több nappal nem fogyasztott, mivel a fiaitól nem kapott. A testén kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.
Előzmények:
A Debreceni Törvényszék első fokon 5 illetve 6 év börtönre ítélte a vádlottakat, akik azzal védekeztek, hogy
anyjuk elutasította a segítségüket.
A törvényszék ezt nem fogadta el, és az ítéletében megállapította, hogy a sértett halála akkor lett volna elkerülhető, ha a vádlottak gondozási kötelezettségüket megfelelően teljesítik.
A vádhatóságnak bejelentett fellebbezése alapján a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség mindkét férfi büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta. Álláspontja szerint ugyanis a különösen kegyetlen elkövetéshez közel álló, édesanyjuk halálához vezető bánásmód az enyhítő rendelkezések alkalmazását nem indokolja. A törvényszék mindkét vádlottal szemben eltúlzottan enyhe börtönt szabott ki, amelynek fegyházban végrehajtása nem mellőzhető.
részletezi a közlemény.
Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.
Hozzászólások