Oly nesztelen és békés minden és mindenki, hogy az ember egy pillanatra azt kívánja, bárcsak maradna mindig ennyire békés a világ.
Barátom, igaz barátom nekem ez a furcsa, vasárnapi magány. Nem sokan osztozunk bujaságában, talán ezért is féltem, óvom annyira. Vár az ébresztő, visszafelé ketyeg a napindító bomba, de hiába: megelőzöm, kikapcsolom. Némi kóválygás, arcmosás, észheztérés, s eszmélek: ő még alszik. Már az én térfelemen szagolgatja a párnámat, nem is értem, mit eszik rajta annyira, de nem is fontos ez. A lényeg, hogy még gyönyörűen alszik, s nem is sejti, hogy bennem micsoda tenni akarás lázadozik, hogy még mennyi dolgom van magammal. Oly nesztelen és békés minden és mindenki, hogy az ember egy pillanatra azt kívánja, bárcsak maradna mindig ennyire békés a világ.
Végignézek a helyen, ahol élünk, s rögtön megcsap a hála mézédes kényszere, s már kezdem is sorra megköszönni mindazt, ami körülvesz. Az egészségem, az édesen alvó feleségem, az illatos ágyneműt, a reggelre kiolvadt, ebédnek való húst, s a lehetőséget, melyet életnek neveznek mostanság. Messze van még reggel 8, a hírek még ráérnek. Most ráérek mindenre, most ráérek gondolkodni, most ráérek magamra. Nem sok időm van, de minden egyes másodpercért sóvárgom.
Ez a másfél óra kell nekem, magamra kell, a gondolataimra kell, nagyon kell. Kell, mert ebben a kora reggeli másfél órában nincs senki, csak az otthon van, meg az illatok, meg a napfény, meg én vagyok. Most tudok hálát adni magamnak, a Jóistennek, a feleségemnek, s mindenkinek, aki részese annak, hogy megtapasztalhatom ezt az élet nevű, hétköznap sokat szidott csodát.
Mire felébred, már vége is. A mosógép halk morgásban teljesíti állandó hétvégi dolgát, a pékné ma is csodákat tett a szatyromba, a tojás izzad az olajban, a kedves ébredezik, s én lassan tálalom a reggelit. Leülök a géphez, ami felzúg, s megtöri a varázst. Olvasom a híreket, s olyanokról írnak, hogy százak haltak meg repülőbalesetben, hogy pofátlan rablókat fogtak Debrecenben, meg hogy a pénz, meg a pénz, meg a pénzes terroristák, meg a politika, meg a pénz. A sorokat olvasva érzem igazán: kimondhatatlanul hálás lehetek minden magányos hajnalért, de a hétfőtől joggal félhetek.
KB
Hozzászólások