Hamarosan megnézhetjük a világ legnagyobb kamerájának az égboltról készített első felvételeit, ráadásul élőben.
Hosszas előkészületek után június 23-án egy nemzetközi sajtóeseményen mutatják be a Vera Rubin Obszervatórium chilei 8 méteres távcsövével készült első látványos képeket.
A világ legnagyobb kamerájában 8,4 méter átmérőjű az optikájában dolgozó főtükör, a fotókat rögzítő szenzor pedig 3200 megapixeles. A szerkezet hatalmas felbontását és érzékenységét a kaliforniai Stanford Linear Accelerator Center szakemberei úgy mutatták be, hogy lefotóztak vele 24 kilométerről egy golflabdát, ami kivehető a képen.
A projektben magyar kutatók is részt vesznek, így a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is készülnek az eseményre: szakértőkkel történő háttérbeszélgetéssel, a sajtókonferencia közvetítésével, a magyar szerepvállalás bemutatásával, a képek leleplezésével továbbá meglepetéssel is – írják a Facebook eseményben.
A 10 évre tervezett hatalmas égboltfelmérő program három naponta minden korábbinál mélyebben és alaposabban körbefényképezi majd a Chiléből látható égboltot, mozgó és változó fényű objektumokra vadászva, miközben feltérképezi Galaxisunk szerkezetét, a sötét anyag és a sötét energia titkait is kutatja, hatalmas adatmennyiséget zúdítva a csillagászokra.
Az innovatív égboltfelmérés, az évtized egyik legnagyobb égbolttérképező programja a látható hullámhossztartományban, amely várhatóan átformálja majd a csillagászatot és az adatfeldolgozást is.
Az első felvételeket itt lehet majd megtekinteni.










Hozzászólások