A korábbi körben 2,5 millió forintot lehetett kapni maximum 11 millió forintos autók vásárlásához. Részletesen erről egy korábbi cikkünkben írtunk.
Újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára egy csütöröki sajtóeseményen.
Schanda Tamás felidézte, tavaly májusban írták ki a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatására szolgáló pályázatot. Ennek sikerességét mutatja, hogy másfél nap alatt el is fogyott a rendelkezésre álló keretösszeg, ugyanis 2053 darab jármű vásárlására nyújtottak be 1712 darab kérelmet 6 milliárd forint értékben.
Közölte, időről időre támogatják a lakosság, az önkormányzatok, a civil és egyházi szervezetek, valamint a vállalatok elektromosjármű-beszerzéseit, a tavalyi pályázat ebbe a sorba illeszkedik.










Hozzászólások