Egy igazán meghatározó pillanat érkezett el a Debreceni Mentőállomás életében június 3-án: három bajtárstól búcsúztak. Három ember, akik nem csak munkatársak voltak, hanem példaképekké váltak – szakmaiságban, emberségben, kitartásban.
Szatmári József, irányítócsoport-vezető mentőtiszt 47 évet töltött a Mentőszolgálatnál. Pályafutása alatt számtalan ember életét segített megmenteni, miközben generációkat is segített szakmai tanácsaival, türelmével és irányításával. Szakmai tudása, nyugalma és vezetői attitűdje minden helyzetben biztonságot jelentett. Ő volt az, aki akkor is tudta, mit kell tenni, amikor más még kérdezni sem mert. Debrecen mentésirányításának arca és lelke volt hosszú évtizedeken át.
Dicső Tibor mentőápolóként 46 éve csatlakozott a bajtársi közösséghez. Csendes, de megkérdőjelezhetetlen jelenléte, szakmai alázata és végtelen türelme legendássá tette. Bajtársai szerint ő volt az az ember, aki minden körülmények között képes volt nyugodtan, biztos kézzel cselekedni – legyen szó újraélesztésről, baleseti ellátásról vagy egy idős ember megnyugtatásáról. A mentőautóban töltött évtizedek alatt több ezer élethelyzetben jelentett reményt és megnyugvást.
Veres Miklós, mentőtechnikus 29 év után búcsúzik a Mentőszolgálattól. Miklós nem csupán vezette a mentőt – egy igazi csapatjátékos, akire mindig lehetett számítani. Pontossága, szerethetősége és humora mind hozzájárultak ahhoz, hogy mindig hatékonyan, biztonságban dolgozhasson.
A három bajtársat egy búcsúpikniken ünnepelte meg a debreceni bajtársi közösség. A rendezvény méltó volt pályafutásukhoz – a közös emlékezés, a nevetések és a hálás szavak meghatották a búcsúzó életmentőket. Dr. Csató Gábor Főigazgató is ellátogatott az eseményre, hogy köszönetet mondjon a nyugdíjba vonulók szolgálatáért.
Bár nyugdíjba vonulnak, lenyomatuk örökre ott marad a Debreceni Mentőállomás falai között, a szirénák hangjában, a rádiók halk sercegésében, és minden fiatalabb bajtársban, aki tőlük tanult – ha nem is mindig közvetlenül, de példájukon keresztül biztosan.
Forrás Országos Mentőszolgálat










Hozzászólások