A Tiszántúli Református Egyházkerület hat templomot újít fel jövő év közepéig – jelentette be az egyházkerület püspöke kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Az Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése tárgyú projekt megvalósítására csaknem 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési is Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – hangzott el.
Fekete Károly a felújításra váró templomok egyikében, a debreceni Egyetemi templomban tartott projektindító rendezvény előtt azt mondta: a Református Kollégium jelmondatával – Orando et laborando (imádkozva és dolgozva) – útnak indított projekt során megújul három debreceni templom – az egyetemi mellett a csonkatemplomként is emlegetett Kistemplom, és a Kossuth utcai Veres templom -, valamint a szatmárcsekei, a kismarjai és a létavértesi református templom, amivel létrejön a Reformáció öröksége – Tiszántúli református kulturális attrakció tematikus útvonal.
Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: a városban alkotó, építő erőt képviselnek az egyházak, amelyek a templomi hitélet mellett jelentős szerepet vállalnak az oktatásban a bölcsődétől az egyetemig.
(MTI)










Hozzászólások