Kiadós záporokkal, zivatarokkal, erős, viharos széllel hullámzó hidegfront érkezett, így zártuk a hőséget. Debrecent csütörtökön hajnali fél négy tájban érte el a viharzóna, villámlással és rengeteg csapadékkal. Elég volt ránézni a radarképre, vagy kinézni az ablakon… Károkról egyelőre nem érkezett összefoglaló jelentés.
Közben Dunaújvárosban és Velencén fesztiválokat állítottak le az országon átvonuló, villámlásokkal tarkított vihar miatt – közölte honlapján szerda este a katasztrófavédelem.
Jelezték: nem szakítják félbe a fesztiválokat, az ott tartózkodók biztonságban vannak, nem kellett kiüríteni a területeket, csupán a programokat függesztették fel a vihar elvonultáig, illetve későbbi tájékoztatásig.
Egy órával később, kevéssel éjjel 11 óra előtt azt közölték: Dunaújvárosban folytatódhatott a rendezvény, Velencén azonban azóta is folyamatosan esik az eső, így ott nem tudták újrakezdeni a szabadtéri programokat.
Velencén kedden vette kezdetét az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), Dunaújvárosban múlt péntektől e hét vasárnapjáig tart a Rockmaraton nevű fesztivál.
Fotó: idokep.hu










Hozzászólások