Bevallom őszintén, a Manna Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös vállalkozását, a Mohácsi István írta és rendezte beszédes című Francia rúdugrás 1. felvonását látva még reménykedtem. Reméltem, hogy a darab alapfelállása – a két, terápiára szoruló házaspár, a pszichológus és a minden lében kanál titkárnő „szextettjének” története – nem csupán kliséken és sémákon fog alapulni. Bíztam benne, hogy amikor a kiüresedett, a szexualitás terén (is) problémás házasságukat a macsónak kinéző vezérigazgató, Ákos (Pál András) és ostoba, kitartott felesége, Zsuzsa (Herczeg Adrienn), valamint az öntudatos, karrierista Kati (Kovács Patrícia) és a papucsférje, Gyula (Urbán Tibor) a magát nélkülözhetetlennek tartó pszichológusnál, Goldmark Ernőnél (Felhőfi Kiss László) kívánják orvosolni, azt a Boccaccio Dekameronjából vagy a Molnár Ferenc-darabokból ismert színvonalas erotika fogja áthatni.
Mohácsi darabja azonban megmarad a klisék szintjén: a „terápia” résztvevőinek jelleme – amely terápia leginkább egy 21. századi „bentalvós” valóságshow-ra hasonlít, nyakon öntve a pszichológus idegesítő misztikus okfejtéseivel, mely szerint „ha egy házasság elenyészik, egy világ enyészik el”, s a kezelt páciensek egy magasabb szintű intelligencia akaratának vannak kitéve – mindenki által jól ismert, plusz titkoktól mentes tulajdonságokat mutat. A rejtett homoszexualitását a macsóságával rejtegető Ákos, a soha dolgozni nem akaró felesége, Zsuzsa, a nőre egyre kevésbé hasonlító, otthon „nadrágot viselő” Kati, az ő tutyimutyi férje, akinek ott lent „kicsit kicsi”, s Ákos titkárnője, Anikó (Szabó Vera), aki a megjelenésével mindent és mindenkit még inkább összezavar, túlságosan ismert karakterek. Akiknek az 1. felvonásbéli – továbbra is reményt adó – nyelvezete, a különböző szexuális pózokra finom nyelvi játékokkal utaló szövege sajnos a 2. felvonásban nemcsak obszcénba, hanem egyenesen trágárba fordul. S amikor ez megtörténik, már csak egyre lehet gondolni: a mindenki mindenkivel, mindenki a másik férjével-feleségével, a feleségek és a férjek egymással majd a titkárnővel is „kavaró” sémaszerű története a rendező részéről nem más, mint egy rendkívül fájdalmas társadalmi látleletet.
Ha ugyanis csak valami pusztán könnyed szórakoztatást nyújtó történetet akart volna Mohácsi elénk tárni, annak a célnak sokkal gyengébben játszó színészek is megfeleltek volna. Itt viszont a nemi identitását önmagának sem teljesen bevalló, azt titkolni egyre kevésébe tudó vezérigazgatót játszó Pál András, vagy a férje fölött katonásan uralkodó, gyermekszülésre képtelen, ezért minden szinten frusztrált, elviselhetetlen hisztérikát alakító Kovács Patrícia színpadi megoldásai nyilván nem véletlenek, nyilván nem véletlenül ennyire tökéletesen kivitelezettek. S ahhoz itt rajtuk kívül is mindenki túlságosan meggyőzően hozza a ki ezért, ki azért boldogtalan, felszínes, üres, státuszszimbólumokba kapaszkodó, pénzéhes, az első adandó alkalommal lerészegedő figurát, hogy azt érezzük: ez a valóságshow valójában a valóságunkat képezi le, tükröt tart elénk. Azt üzeni: ez van, ilyen világot élünk, ilyen emberekkel körülvéve, akik hogy is lehetnének a párjuk jellemével és érzelmeivel tisztában, amikor saját magukat sem ismerik. Ezért rendkívül fájdalmas, sőt, hátborzongató a pszichológus 2. felvonásbéli egyik mondata, az orgiába forduló „párterápia” utáni kijelentése, mely szerint ezután az éjszaka után mindenki nagyon sok mindent megtudott önmagáról. Hát, annyit biztosan, hogy mekkora mennyiségű alkohol elfogyasztása kell neki ahhoz, hogy mindenféle erkölcsi gátlás alól felszabadulva már mindegy legyen, épp kivel bújik ágyba. Mást biztosan nem.
Egyszóval, egy misztikus „dumával” félrevezetett, egoista, a másik érzéseit tudatlansága folytán is semmibe vevő, pénzéhes társadalom tárul itt elénk „miniben”, s bár egy-egy poénon jót nevet a közönség, összességében az itt elhangzottak inkább kínos nevetésre kéne késztessenek bennünket. Persze, ahhoz merni kéne tükörbe nézni, s ahhoz Mohácsinak szatírát kellett volna kerekítenie a tökéletes színészi játékra alapuló történetből. A szatírához azonban itt a plusz titkok hiányoznak: olyan jellembéli elemek, amelyek túlmutatnak a sémán, amelyek izgalmassá és bonyolulttá teszik a karaktereket, vagyis akiknek nemcsak az altesti problémáik körül forog az életük. Mert hiába a címadó francia rúdugrás titokzatossága, a darab végére sem tisztázott értelme: ez egy szatírához valódi jellemrajzok nélkül kevés. Mohácsi darabja megmarad tehát a látlelet szintjén, ellentétben a hasonló témát feldolgozó kortárs, nálunk szintén játszott orosz darabbal, Jurij Poljakov Párcsere avagy Homo Erectus című művével, ahol a hat ember közötti „swingelési kísérletnek” egész más kifutása lesz, s a szexuális töltet nem pusztán öncél marad, hanem valaminek az eszközévé válik.
Gyürky Katalin
Hozzászólások