Hazámat szolgálom!

Tele bizony, hiszen akkor elvinnék 18 éves magyar fiainkat egy legfeljebb féléves bohóckodásra. Megtanulnák, hogy hogyan kell időben elkezdeni egy napot, megtanulnák, hogy mi az hogy csapat, bajtársiasság, megtanulnának keményen sportolni-mozogni, megtanulnák, hogy hogyan kell vigyázzban állni, fegyverrel bánni, hogy mi az a balra át!, hogy mi a tiszta surranó, hogy milyen az összehajtott, magunk után elpakolt ruha, megtanulnának borotválkozni, szerelmesnek lenni, kevés pénzzel gazdálkodni, igazán berúgni, valakinek, mindenkinek a hiányát megérezni, fegyverrel az oldalukon, egyedül zokogni a sötét erdőben, felfogni, hogy mennyire értékes kincs az otthon melege, az anyánk húslevese, az apánk intelme.

Megtanulnák, hogy mi az: szenvedni, kitartani, tisztelegni a HAZÁÉRT.

Lehet, hogy levágatnák velük az undormány focista frizkókat, lehet, hogy kiszedetnék orrból, fülből, nyelvből, péniszből a nem odavaló vasakat. Lehet, hogy ez fájna, de kapnának helyette egyenruhát. Ugyanolyat kapnának a gazdagok, mint a szegények. Ugyanúgy szolgálná a HAZÁT mindegyikük, s ugyanolyan büszkeség töltené el valamennyiüket reggel, amikor magukra öltik a rideg göncöt, amikor megigazítják a felszerelést, s szigorú arccal elindulnak egy új kaland felé.

Lehet, megtanulnák azt is, hogy mi az a tisztelet és fegyelem. Hogy nem csak úgy beesek valahová, hanem „kérek engedélyt", hogy a nem tetsző parancsra is az az egyetlen válasz, hogy "értettem". Lehet, megtanulnák, hogy csak akkor szóljanak, ha kell. Lehet, jó érzés lenne nekik azt mondani az egyenruhában, hogy „hazámat szolgálom!”

Mindezeknek persze még a puszta gondolatától is óvni kell minden magyar ifjút, a végén még erős fickókká és derék hazafikká válnának.