Vannak emberek, akik nem szeretnének kutyakakát szedegetni, ők éppen ezért nem is tartanak ilyen állatot. A gond ott kezdődik, amikor ennek ellenére mégis kutyát tart valaki.
Ha valaki kutyát szeretne, az legyen tisztában vele, hogy enni és üríteni is fog.
Amennyiben kertes házban tart valaki kutyát, akkor az a magánügye, hogy hova teszi azt, ami kijön az ebből.
Azonban a bérházban élő kutyatulajok egészségügyi okból sétáltatni szokták kedvenceiket, ha csak nem tanítják meg kutyájukat az angol WC használatára (amivel akár a cirkuszban is felléphetnének). A séta útvonala változó lehet, azonban többnyire nem magán, hanem úgynevezett közös területeken történik, ahol illene betartani az együttélés szabályait, melyek egyike az, hogy felszedjük a kutyakakát.
Miért?
Mert a kutyakaka koszos, büdös, egészségtelen.
„A napokban kihelyezésre került egy kutyaürülék gyűjtő a Vág utca legforgalmasabb pontján, mely a vénkerti kutyafuttatóval karöltve nagy segítséget jelent a felelős kutyatartásban és környezetünk tisztán tartásában.”
írja Barcsa Lajos alpolgármester a hivatalos Facebook-oldalán.
Valamint Barcsa Lajos is arra kéri az itt élőket, használják rendeltetésszerűen a tárolót, hogy még sokáig segíthesse a kutyás gazdik mindennapjait.
Azonban a kakatároló önmagában nem elég, használni is kell azt.
Mint azt egy debreceni lakos kiírta Facebook-ra ezen a héten: „1½-2 hónapja kutyaürülék-gyűjtőket helyeztek ki a Tócóvölgyben, de egyeseknek még az is problémát okoz, hogy lehajoljon a kutyapiszokért és azt a 2-3 lépésnyire lévő gyűjtőbe dobja”.
Szóval, a lehetőség adott a város több pontján is, ha lehet ilyet kérni, akkor minden kutyatulajdonos szedje fel a kedvence kakáját (beleértve azokat is, akik eddig nem is tudták, hogy mire való a kutyaürülék gyűjtő).
A cikk nem vonatkozik azokra a bérházi kutyatulajdonosokra, akik eddig is feltakarítottak az ebük után.
Forrás: Facebook










Hozzászólások