Ez már tényleg túlzás: a magyar férfiak többsége nem porszívózik, nem mosogat, nem takarít, erre most beböfögi a térbe, hogy drágám, kezdődik a foci Eb, el leszek foglalva. Meg hogy a haverok, meg a sör. Ráadásul a honi hímsereg a bejelentést követő szemöldök-rángásra sértődötten reagál: édesem, ha nem tudnád, 44 év után kint vannak a magyarok is. Azaz kint vagyunk – mi.
Igen, hölgyeim, én kérek elnézést, de ez most komoly. Nem fecsegő-locsogó, folyton egymásra kontrázó nőknek való. Ez férfimunka a javából: 1 hónapon át úgy dolgozni, családozni és fenntartani a párkapcsolatot, hogy napi három EB-meccs van, körülbelül akkora kihívás, mint komolyan venni Oravecz Nórát. Kemény, na. De ezt nekünk meg kell élnünk, mert könnyen lehet, hogy soha vissza nem térő alkalom: miután a magyar fociválogatott úgy 30-40 évente szerepel rangos tornán, a mostani Európa-bajnokságot úgy kell kezelnünk, mint életünk utolsó lehetőségét arra, hogy közösségi, nemzeti és vegytisztán magyar élményt kölcsönözzünk Önnön magunknak és amúgy széteső társadalmunknak.
Tényleg, lányok, asszonyok. Kedves feleségünk, kedves gyermekünk. Nagyon szépen kérjük. A minap megnéztem egy ártatlan, 2 perces kedvcsináló videót a magyar csapat selejtezőiről, meg a lelátón őrjöngő honfitársaimról, és elsírtam magam. Lehet, hogy szánalmas, de így történt. Persze tudom, hogy a csapatunk gyenge, mint a magyar kiskereskedelmi forgalom, de túl sokat nélkülöztünk ahhoz, hogy ezen képesség-hiányossághegyen fennakadjunk. Egyszerűen ez még hiányzott az életünkből, ezért a nagy felbuzdulás.
Persze van, ami még ennél is sokkal jobban hiányozna az életünkből. Igen, a nők páratlan támogatása és teremtő társasága. Nem is akarjuk soha elveszteni: úgy küzdünk majd érte, mint az állat. Állandóan otthon leszünk, porszívózni, mosogatni és takarítani is fogunk. Közvetlenül az EB után. Egészen az augusztusi olimpiáig.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások