A sérült Juhász Kata pótlására a holland Tamara Haggerty érkezik Debrecenbe – adta híröl a dvsckezilabda.hu.
“Mivel a nyár elejére a klubok már kialakították keretüket, nem volt egyszerű minőségi beállóst találni, hiszen olyan komplex játékost kerestünk, aki nem csak támadásban, de védekezésben is tud segíteni a csapatnak, ráadásul a hármas poszton. Hosszas kutatómunka után végül sikerrel jártunk. A DVSC Schaeffler a 27 éves, 178 centi magas, 11-szeres holland válogatott Tamara Haggertyvel kötött kétéves szerződést, aki minden kritériumnak megfelel és remélhetőleg pótolni tudja Bordás Rékát” – áll a hivatalos honlapon.
A DEAC jégkorongosaihoz lett hátvéd írt alá, a frissen szerződtetett Niks Krollis fiatal kora ellenére tapasztalt védő, már több idényt eltöltött a lett, valamint az amerikai egyetemi bajnokságban.
Ugyancsak az egyetemi csapatot érintő változás, hogy a távozott Elek Gergő helyére új tréner irányítja a továbbiakban a férfi futsalcsapatot. A Nyírbátorhoz igazoló trénertől Tihanyi Csaba veszi át a stafétát. A 41 esztendős szakember 2009-ben került Berettyóújfaluba, ahol előbb kapuvédőként, aztán kapus- és másodedzőként bizonyíthatott. A 38-szoros magyar válogatott Tihanyi az MVFC-vel kétszer lett bajnok, emellett kétszer kupagyőzelmet is ünnepelhetett.
Fotó: deac.hu/futsal
Hozzászólások