A piciny magyar faluban alig több mint 300-an élnek, különleges miliője azonban évről évre sok látogatót csalogat. Nem véletlenül!
Az Ófalu macskaköves utcáin barangolva tényleg mintha egy népmese díszletei közé csöppentünk volna! A kellemes séta közben utunk során megelevenedik egy már letűnt kor bája, nyugalma, vidámsága. A XVII-XVIII. századi palóc építészet jellegzetességeit viselő parasztházak sorai között olykor egy villanyoszlopnak ütközött boszorkánnyal, vagy épp az urát hevesen náspángoló asszonyság szalmabábjáival is találkozhatunk.
Az Ófalu szinte minden szeglete rejt valamit a kíváncsi szemeknek: többek között falumúzeum, tájház, babamúzeum, postamúzeum, szövőház, fafaragó kiállítás is megtekinthető a máig lakott településen. A falu szívében egy elágazásnál áll a Hollókő jelképének is számító apró, fazsindelyes, 1889-ben épült római katolikus templom. Érdekesség, hogy a templom fából ácsolt tornya egyetlen szög felhasználása nélkül készült. Kirándulásunk során mindemellett számos népi mesterséggel foglalkozó mester alkotásait tekinthetjük meg, s alkalmunk van természetesen vásárolni is a minőségi, egyedi termékekből. A gasztronómia asztalán is van mit keresgélni: ízleljük meg az igazi palóclevest, de különleges sajtokat vagy borokat is kóstolhatunk.








Ha valakinek még kétségei lennének a falu bakancslistás mivoltja felől, annak halkan szólok: a hely különlegességét az UNESCO is jegyzi, a Nógrád megye középső részén fekvő Hollókő faluja 1987 óta része a világörökségnek.
A mesének és a látnivalóknak mindezzel még korán sincs vége! Ha jelképesen lapozunk egyet könyvünkben, akkor megpillanthatjuk a falu fölé magasodó, a vidék békéjét büszkén őrző XIII. századi hollókői várat, melynek legendájából származik a falu neve is.

A história szerint élt valaha a környéken egy András nevű nagyúr, a híres Kacsics-família egyik tagja. András egyszer elrabolta valamelyik szomszéd földbirtokos szépséges feleségét, és az akkor épülő vár egyik szobájába záratta. A kőművesek még dolgoztak az erődítményen, s napközben mindig fel is rakták az asszony börtönének falait, – a kövek azonban mindig eltűntek reggelre. A szépasszonynak ugyanis volt egy boszorkány dajkája, aki szövetségre lépett az ördöggel. Közbenjárására az ördögfiak éjjelente holló képében elhordták az építőköveket, s tették ezt mindaddig, amíg az asszony ki nem szabadult. A mese szerint az ördögökről, azaz hollókról kapta nevét a falu és a vár. (Forrás:www.holloko.hu)
A várból gyönyörű látvány tárul elénk a Cserhát lankáival és a falu panorámájával. Az erőd belsejében pedig egy, a vár első urát és családját bemutató panoptikum, illetve fegyverkiállítás is helyet kapott. Ha a sok élmény közepette kellőképpen elfáradtunk, a várban lévő kedves kis teraszos helyen egy meleg kávé vagy tea kíséretében megpihenhetünk.






Hollókő faluja évente több alkalommal, különböző népszokásokhoz kapcsolódóan programokkal várja látogatóit. Nem is kell sokat várni, a következő alkalomig, október második szombatján ugyanis szüreti mulatságot tartanak! A falu fiataljai díszes népviseletbe öltözve vonulnak fel a faluban, hirdetvén, hogy véget ért a szüret, és biztosított a jövő év bora. Számot adnak az év jeles történéseiről is mondókákkal, vidám falubeliekről költött fricskás versikékkel.
Hozzá kell tennem, hogy Hollókőt egy szimpla hétvégén is megéri felkeresni, mesés varázsa akkor is maradandó élményt nyújt. Aki nem hiszi, járjon utána!










Hozzászólások