Szabó Magda egyik legnépszerűbb, negyven nyelvre lefordított regényében, Az ajtóban két, egymástól élesen eltérő, metszéspontok nélküli világ kénytelen találkozni, keresni a nem létező metszéspontok mögött a gyökereket. Nem feltétlenül az írónő alteregója, Szabados Magda, és a házvezetőnője, Szeredás Emerenc származásának eltérő gyökereit, hanem a világfelfogásuk, az életről alkotott képük eredőit, kiindulópontjait. A választ a miértekre. Hogy egy adott szituációban miért úgy viselkedik az egyik, és miért épp oly reakciókat ad a másik. A gyökerek mindkettejüknél messzire nyúlnak, s „felfejtésük” – a kényszerű találkozásuk következtében – egyfajta húzd meg, ereszd meg! formában jelentkezik.
Ezt a húzd meg, ereszd meg!-et kapjuk vissza, éljük át újra a színpadon a Naszlady Éva rendezte darabban, ahol a Szabados Magda írónőt kiválóan alakító Varga Klári, és az Emerencet tökéletesen megtestesítő Kubik Anna az I. felvonásban még inkább csak tapogatózik a másik felé. Ha enged is láttatni valamicskét az életéből, azonnal vissza is húzódik, határvonalat húz maga köré: eddig, és ne tovább. Ez a határvonal Emerencnél maga az ajtó, a „lakása”, a „tiltott városa” ajtaja, ahová senkit, még az írónőt se, pontosabban, pláne az írónőt nem engedi be, az írónőnél pedig egyfajta írói büszkeség, rátartiság, ízléstudat, a „fentebb stíl” képviselete: nehogy már az Emerenc guberálta giccses porcelánkutya bekerüljön az ő ízlésesen berendezett, nagypolgári lakásába!
Naszlady rendezésében ez a porcelán förmedvény válik a húzd meg ereszd meg!-játék szimbólumává: amikor a díszlet egyik felébe, az írónő és a férje, a Szobotka Tibor alteregóját képező Tibor (Vranyecz Artúr) fehér bútorokkal berendezett lakásába mégis „bejut” a porcelánkutya, vagyis úgy néz ki, Emerenc, s vele a díszlet másik felét képviselő ütött-kopott ajtó világa győzedelmeskedik, Emerencnek már nem is lesz fontos az egész. A kutya a földön köt ki. És ahogy a kutyának, úgy Magda férjének, Tibornak is már itt, az I. felvonás elején, ebben a kutyás jelenetben kijelöltetik a helye. Tibor úgy helyezkedik el a két nő között, mint az Emerenc ajtaja és a házaspár lakása közötti folyosó. Ki-be járkálnak rajta, az életében, miközben Magda és Emerenc „játszmájában” hol a feleségének, hol a bejárónőnek kénytelen engedni picit. Ennek ellenére, Vranyecz Artúr finom, elegáns játékának köszönhetően, végig érezzük Tibor felesége iránti mélységes szeretetét. Darabbéli szerepeltetésével a regényben kevésbé hangsúlyos házastársi harmóniára itt a rendező és a dramaturg (Adorján Beáta) nagyobb hangsúlyt fektetett. Aki olvasta Szabó Magda Megmaradt Szobotkának című szívbemarkoló művét, itt, Az ajtó című darabban láthatja viszont a Tibor halála miatt fájdalmasan korán véget ért házastársi viszony meghittségét.
Az I. felvonás vége a húzd meg ereszd meg!-játék végét is jelenti: azzal, hogy az utolsó jelenetben Emerenc kinyitja Magda előtt – csak és kizárólag Magda előtt – a „szentélye” ajtaját, beereszt. Jóval több mindenbe ereszt be, mint amit az életük addig már szinte minden pillanatában jelen lévő Emerencnek Magdáék akarva-akaratlanul feltártak. Hisz igazán nagy titkai, amelyekbe igazán be lehet, vagy nem lehet beereszteni valakit, Emerencnek vannak. A II. felvonás „felcserélt” díszlete, vagyis az ajtó és a lakás I. felvonáshoz képest ellentétes oldalra helyezése is mutatja ezt a változást, a két nő közötti viszony megváltozását, az ajtó mögötti titkok feltárulását. S a kiváló rendezői koncepciónak köszönhetően a titkok felszínre hozásával együtt, egyszerre értjük meg Magda és Emerenc világnézetbéli különbségeinek eredőit is: a halálhoz való viszonyuk eltérő jellegének, a szeretetről és az odaadásról alkotott nézetkülönbségeiknek a miértjét, a fizikai és a szellemi munkához való hozzáállásuk éles ellentétének okát, az adás és kapás törvényének számukra egymástól eltérő paragrafusait. Az Emerenc-féle „a szeretetben tudni kell ölni is”- mondat mélyebb értelmét, azaz azt, hogy ha valakinek nincs már dolga a földön, azt el kell engedni, hagyni kell meghalni. A Polettet játszó Kacsur Andrea gyönyörű haláltáncát, aki – Emerenc tudtával és jóváhagyásával – nevetve, vidáman vet önkezével véget életének, mert nem volt neki elég az, amit a földön kapott. Se szeretetben, se megbecsülésében. Amíg a porcelán kutya a Húzd meg ereszd meg! szimbólumává vált, addig Polett haláltánca Emerenc gondolkodásmódjának szimbóluma lesz: egyedül Emerenc érti, tudja, mire készül vele a lány. A lakóközösség többi tagja, Sutu, akinek ellentmondásos személyiségét Edelényi Vivien remekül hozza, s Brodarics úr (Bicskei István) egy szerelmi boldogságban úszó, attól repdeső alakot lát, s értetlenül áll a lány öngyilkossága előtt.
A halál ilyen felfogásával Magda szintén nem tud azonosulni. S ezáltal követi el Emerenccel szemben a végzetes hibát: meg akarja menteni a haláltól, akkor, amikor az asszony már távozni szeretne. S rosszul ment. A saját törvényei szerint, a saját szeretetfelfogása szerint, ami a két eltérő világnézet összeütközése miatt csak és kizárólag tragédiával végződhet.
Ám Naszlady Éva még a legtragikusabb jelenetekbe is be tud csempészni némi humort, amely váratlan, megdöbbentő fordulatokat eredményez az előadásban. Emerenc, amikor kórházba kerül – remek fogásként a hatóságok által megsemmisített lakásának ajtaja „épül át” kórházi ággyá a színpadon -, s Magda törvényeinek megfelelően az életéért küzdenek, felcsendül a Beatles Love me Do című örökzöldje, hogy felvezesse Magda Parlamentben tett nyilatkozatát. A zeneszám, mint az életigenlés szimbóluma, és az életéért már egyáltalán nem küzdő Emerenc együtt a színpadon több mint bizarr érzést kelt a nézőben. S a rendezés végig ilyen finom arányérzékkel vezet be bennünket a két főszereplő gyönyörű összjátékának részleteibe.
Azt gondolom, jelentős, az írónő szellemisége, nagysága előtt tisztelgő, igen színvonalas előadás született a debreceni teátrumban. Olyannyira, hogy a regényben hangsúlyos szerepet, már-már főszerepet játszó Viola kutya nem is hiányzott a színpadról. Pontosabban, észre se vettük, hogy nincs jelen…
Gyürky Katalin
Fotó:MTI
Hozzászólások