Az Ukrajna elleni inváziót a kezdettől fogva kritizáló független orosz lap, a Novaja Gazeta főszerkesztőjét már korábban is többször megbüntették és egyszer meg is támadták, Dmitrij Muratov mégsem menekült el Oroszországból. Most idegen ügynöknek nyilvánították Oroszországban.
Az orosz hatóságok pénteken felvették az úgynevezett „külföldi ügynökök” listájára Dmitrij Muratov Nobel-békedíjas újságírót, az 1993-ban alapított és betiltásáig a legnagyobb független orosz lapként számontartott Novaja Gazeta főszerkesztőjét – adta hírül orosz hírügynökségi jelentések alapján a BBC.
Mint arról a Media1 is beszámolt, a Muratov által vezetett kormánykritikus és háborúellenes lap médiaengedélyét már tavaly szeptemberben bevonták az orosz hatóságok, ezért a Novaja Gazeta több munkatársa Lettországban hozott létre egy online kiadást, amelynek viszont Oroszországban blokkolták az elérhetőségét, szerzőit pedig „külföldi ügynöknek” nyilvánították. Moszkva vádja szerint hamis információkat terjesztettek az orosz hadsereg Ukrajna elleni inváziójáról.
Az orosz igazságügyi minisztérium indoklása szerint most azért nyilvánították külföldi ügynöknek Muratovot is, mert „részt vett más külföldi ügynökök üzeneteinek és anyagainak létrehozásában és terjesztésében, és külföldi platformokat használt arra, hogy negatív vélemény alakuljon ki Oroszország kül- és belpolitikájáról”.
Hozzászólások